Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győztes újrakezdés

Győztes újrakezdés

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

Három egyre nyert a Honvéd a DVTK elleni felkészülési mérkőzésen

„Sziasztok, vigyázzatok magatokra! Valamikor majd találkozunk!” – búcsúzkodtak kereken kettő hónapja egymástól a Budapest Honvéd játékosai, akik március 16-án már éppen a délutáni edzésre készülődtek, amikor érkezett a Magyar Labdarúgó Szövetség bejelentése, miszerint a koronavírus miatt határozatlan időre felfüggeszti a bajnokságot, sőt az edzéseket is.

A hatodik héten aztán a Honvéd központjában folytatódtak az egyéni edzések, újabb két héttel később pedig – továbbra is a legszigorúbb egészségügyi protokollok mellett – a csapatedzéseket is újrakezdhette a kispesti együttes! A közös gyakorlások első hete egymás közti játékkal zárult, míg a második záróakkordjaként a DVTK ellen vívtunk kétszer 60 perces felkészülési mérkőzést.

A találkozó első felében negyedében jobbára egy-egy beívelés után alakult ki veszélyes helyzet, az első védés Danilovics nevéhez fűződött, majd az ivószünet után beindult a Honvéd. Előbb Lanzafame ívelt az alapvonalról a hosszún érkező Mayron George elé, aki becsúszva szerezte első kispesti gólját, két perccel később pedig a George által kiharcolt szabadrúgást Lanzafame tekerte remekül a jobb felső sarokba!

A félidő hajrájában egy kisebb védelmi megingást kihasználva Kiss Tamás révén szépítettek a vendégek, de összességében azt láttuk, hogy az újrakezdés első órájában a Honvéd játszott valamivel veszélyesebben.


A szünetben Feczkó Tamás és a születésnapos Pisont István – akit a meccs előtt Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója is köszöntött – is sort cserélt, sőt a mieink szerkezetet is váltottak. Ez azonban nem volt hatással a játékunkra, a frissen érettségizett Tóth Péter révén a harmadik gólunkat is megszereztük, a fiatal szélső lövése a jobb oldali kapufáról került Antal Botond hálójába.

A harmadik gólunkat láthatta a legközelebbről a Kispest-tábor, amelynek tagjai az akadémia mellett magasodó futódomb tetején helyezkedtek el, időnként a hangjukat is hallatva, visszahozva valamit a szívünkben kínzó hiányt jelentő meccshangulatból.

Az utolsó húsz perc elején előbb Djordje Kamber fejelte fölé Tonci Kukoc szögletét, majd Levkovich védett szépen. A hajrában végül egyik csapat sem tudott már gólt szerezni, így magabiztos Honvéd-sikerrel zárult a találkozó – egy hét múlva jöhet az MTK elleni kupaelődöntő!


BUDAPEST HONVÉD–DVTK 3–1 (2–1)

Budapest, Magyar Futball Akadémia, zárt kapuk mögött

Vezette: Iványi

Gólszerző: George (41.), Lanzafame (43.), Tóth P. (66.), ill. Kiss T. (55.)

Honvéd. 1. félidő: Tujvel – Mezghrani, Lovric, Niba, Uzoma – Nagy G., Hidi – Gazdag, Lanzafame, Moutari – George. 2. félidő: Levkovich – Juhász Zs., Batik, Kamber – Tóth P., Szendrei, Kesztyűs, Kukoc – Irimiás, László D. (Horváth M.), Ugrai. Megbízott vezetőedző: Pisont István

DVTK: Danilovics – Shestakov, Polgár, Brkovics, Memolla – Márkvárt, Iszlai – Molnár G., Rui Pedro, Kiss T. – Ivanovski. 2. félidő: Antal – Orosz D., Szűcs K., Orosz M., Vági, Egerszegi, Adukor, Cortés, Korbély, Zsiga, Tóth B. Vezetőedző: Feczkó Tamás

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club