Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hat perc alatt fordított az U15

Hat perc alatt fordított az U15

Matches

Published: 02/27/2024, 04:21 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

A Slovan Bratislavával játszottak két mérkőzést akadémistáink

Északi szomszédunk legnagyobb és legeredményesebb csapatának, a szlovák Slovan Bratislavának a növendékei vendégeskedtek Kispesten, ahol két korosztályunkkal csaptak össze. A tavaszi bajnoki idény folytatása előtti utolsó (kétszer 45 perces) felkészülési mérkőzésén az U15 3–1-re nyert, amely egygólos hátrányból mindössze hat perc alatt fordított Gabriele Ciaramella és Varga Krisztián találatainak hála, míg a kegyelemdöfést Shodunke Dániel vitte be. Az U14 is hátrányba került az első félidőben, de a fiatalabb korosztálynak nem sikerült fordítani, így ezen a meccsen a vendégek örülhettek.

U15-ÖS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD-MFA–SLOVAN BRATISLAVA (szlovák) 3–1 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G: Ciaramella (47.), Varga K. (53.), Shodunke (88.)

Honvéd: Jakab – Martin Á., Ferencz, Russnák, Csörgő – Csákány, Szőke – Érsek, Acsai Dominik, För, Varga Z.
Csere: Liziczay (kapus), Molnár Á., Domján, Kayali, Bokor, Andrejszki, Shodunke, Ciaramella, Balázsi
Vezetőedző: Bogdánfi Márton

Bogdánfi Márton: – Jól kezdtük a találkozót, beszorítottuk az ellenfelünket, jól működött a letámadás, de a helyzeteinket kihagytuk. A félidő derekán egy megpattanó lövésből gólt szerzett a Slovan, amiből nehezen tudtunk felállni. A második félidőben sok helyen frissítettünk és a tempót is sikerült növelni, aminek köszönhetően megfordítottuk a mérkőzést.

U14-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD-MFA–SLOVAN BRATISLAVA (szlovák) 0–3 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Honvéd: Czinki – Halgas, Schwarcz, Völgyi, Paucsics – Kardos, Schmél – Solymos, Kincses, Vérten - Hegyes
Csere: Varga B., Palásti, Cornides, Kenderesi, Huszár, Horváth-Garaba
Vezetőedző: Fűzfa Gergely

Fűzfa Gergely: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, több lehetőséget tudtunk kialakítani, amelyeket sajnos nem sikerült gólra váltanunk. A félidő második felében az ellenfél vezető gólja után már nem tudtuk olyan minőségű helyzeteket kialakítani, mint a mérkőzés elején. A második játékrészben, mezőnyben ellenfelei voltunk a Slovannak, de kapu előtt pontatlanok voltunk, a nagy igyekezet már inkább kapkodásba csapott át. Ami pozitívum, hogy a srácok az alapelvek szerint próbálnak játszani, ha emellé higgadtabb döntések párosulnak a jövőben, az az eredményt is magával hozza. Rengeteg tapasztalatot szereztünk ezen a mérkőzésen.

02/27/2024, 04:21 PMMatches

Related news

Second team win their second match as well

Second team win their second match as well

Kispest–Honvéd FC II beat SZAC 3–2 in a pre-season friendly.

07/10/2026 | Matches

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy