Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hatos negyedszer

Hatos negyedszer

Club

Published: 01/29/2024, 12:23 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Heti Honvéd – 45 gólt lőttünk eddig felkészülési mérkőzésen a BVSC ellen

Számok

4
Negyedik alkalommal lőtt 6 gólt a Honvéd felkészülési meccsen a BVSC-nek. 1942-ben 6–2-re, 1984-ben 6–0-ra, 2023-ban 6–1-re és 2024-ben 6–0-ra nyertek a kispestiek.

11
1940 és 2024 között 11 felkészülési meccset játszottunk a BVSC ellen

45
Bocskay Bertalan BVSC-nek lőtt gólja a 45. találat, amit a Honvéd a vasutasok ellen szerzett felkészülési meccsen.

A hét mondása
Csertői Aurél a BVSC elleni győztes felkészülési meccs után: „A srácok nagyon sokat melóztak az elmúlt hetekben, aminek örülök, hogy csak egy-két kisebb sérülés, betegség nehezítette a dolgunkat, de úgy 90 százalékban végre tudtuk hajtani azt, amit elterveztünk. Láttunk biztató jeleket, mindig lépkedtünk kicsit előre, de van még hová fejlődni, még nem százszázalékos az a játék, amit szeretnénk. Tökéletes persze talán sose lesz, azonban törekszünk arra, hogy a lehető legjobban valósítsuk meg azt, amit elterveztünk.“

Ez történt a héten (január 29–február 4.):

100 éve:
Jurcsó Gusztáv a Kispesti AC volt kitűnő játékosa amatőr alapon átvette a kispesti játékosok trenírozását.

50 éve:
1974. február 6-án a Bp. Honvéd Kispesten fogadta edzőmérkőzésen a Békéscsabai Előre Spartacus csapatát. A piros-fehérek Szűcs Lajos, Csepregi László, Kozma Mihály és Kocsis Lajos góljaival 4-0-ra nyertek.

25 éve: 
1999. február 3-án a Tunéziában edzőtáborozó Kispest-HFC nemzetközi barátságos mérkőzésen 2-2-es döntetlent játszott a CA Bizerte együttese ellen. A mieink mindkét gólját Borgulya István szerezte.
A kispestiek összeállítása az alábbi volt: Vezér (Tóth J.) — Plókai A. (Schultz), Csábi (Hungler), Medgyesi, Gabala — Dubecz, Zováth (Pintér), Bánföldi, Lóczi (Kane) — Borgulya, Török (Hercegfalvi). Edző: Gálhidi György

Csapataink eredményei:

Felkészülési mérkőzések:

Első csapat:
MTK Budapest–Budapest Honvéd 1–1
Budapest Honvéd–BVSC 6–0
Második csapat: Budapest Honvéd II–NK Maribor U19 0–1
Női csapat: Spartak Trnava (szlovákiai)–Budapest Honvéd 3–1
U17: Budapest Honvéd-MFA–NK Maribor 1–0
U16: NK Varazdin–Budapest Honvéd-MFA 1–1
U15: Budapest Honvéd-MFA–Budai FC 4–0
Slovan Bratislava–Budapest Honvéd-MFA 3–3
U14: NK Varazdin–Budapest Honvéd-MFA 1–1  

01/29/2024, 12:23 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club