Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hatpontos mérkőzésre készülve

Hatpontos mérkőzésre készülve

Club

Published: 01/28/2023, 07:08 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Szappanos Péter tavasszal bizonyítaná, hogy a Honvéd a tabella első feléhez tartozik

2022. november 13-át követően készülünk újabb tétmérkőzésre, január 29-én, vasárnap együttesünk a Szusza Ferenc Stadionban, az Újpesti elleni bajnokival kezdi a 2023-as évet. Csapatkapitányunkkal és válogatott játékosunkkal, Szappanos Péterrel beszélgettünk a mögöttünk álló felkészülési időszakról, a célokról, a fiatal játékosokról és a szezonnyitóról.

Az őszi idényt Dean Klafuric irányítása alatt fejeztük be, akkor azonban még kevés idő jutott az ismerkedésre. A felkészülési időszakban mennyire sikerült összeszoknia a csapattal?
A világbajnokság miatt hosszúra nyúlt szünet alatt gyakorlatilag két felkészülést csináltunk végig az új edzővel, vagy más irányból megközelítve egy hosszabb szintentartásról beszélhetünk. Ezalatt neki is sok lehetősége volt, hogy a saját elképzelései szerint formálja a csapatot és nekünk is, hogy megértsük, mit kér tőlünk. Ő is és a szakmai stáb is nagyon sok időt fordított a taktikai fejlesztésekre, ősszel szembetűnő volt, hogy keveset lőttünk kapura, szerintem ebben is előre tudtunk lépni és már nagyobb nyomást tudunk helyezni az ellenfél kapujára. Az ígéretekből viszont tele van a padlás, úgyhogy a pályán kell megmutatnunk, hogy sikeres volt a felkészülés.

A horvátországi edzőtáborba gyakorlatilag egy csapatnyi fiatal játékosunk volt kint. Mit gondolsz, mennyire tudták felvenni az első csapat ritmusát?
Saját példámból tudok kiindulni, hiszen nekem nagyon nagy megtiszteltetés volt, amikor fiatalon az első csapat keretéhez rendeltek. Biztos vagyok benne, hogy az itteni fiataloknak is nagy élmény, hogy 17-18 évesen ilyen lehetőséget kaptak. Meglepetésre, vagy épp nem meglepetésre, pozitív benyomást keltettek, hiszen külföldi ellenfelek ellen is megállták a helyüket. Mivel felkészülési időszakról beszélünk, a helyén kell kezelni a dolgot, egy 17 éves játékos nem biztos, hogy öt mérkőzésen zsinórban ugyanúgy fog teljesíteni, mint egyszer 45 perc alatt. Az, hogy ennyi játékos velünk tudott lenni, viszont jól mutatja, hogy sok tehetséges labdarúgónk van az akadémián.


Mire lehet képest a csapat tavasszal? Miben léphetünk előre az őszi idényhez képest?
Sok minden változott a szezonkezdés óta. Úgy érzem, hogy egységesebb és összeszedettebb lett a csapat. Nagyon sok időt töltünk a taktikai elemekkel, a mérkőzésekre való alapos felkészüléssel, a csapatként, az együttműködés hatékonyságában léphetünk előre tavasszal, amit az is segít, hogy jobban ismerjük már egymást.

Milyen a csapategység és az öltözői hangulat?
Megmondom őszintén, hogy ezekkel eddig sem volt probléma, nem voltak konfliktusok. Ezek nagy részét a mérkőzések határozzák meg. A legjobb csapategység is meginog egy sikertelen széria alatt.  Ha az őszi szezont nézzük, akkor nem szabad szépíteni a helyzetünket, kieső helyen várjuk a tavaszi rajtot, ami azt mutatja, hogy valami nem stimmelt, de ezek nem nézeteltérések voltak, nem történt semmi olyan, amit külön kellett volna kezelni. Egy öltözőt mindig az eredmény tud igazán összekovácsolni és bízom benne, hogy tavasszal sok sikerben lesz részünk, ami még jobban megerősít majd minket.

Milyen célokat tűztél ki a csapatnak, mint csapatkapitány?
A szezon előtt nem úgy indultunk neki, hogy a bentmaradásért fogunk harcolni, de időközben a dolgok megváltoztak. Pozitív személyiség vagyok és mindig a legjobb dolgokban bízom, de tavasszal a legfontosabb, hogy előrébb kerüljünk a tabellán. Én lennék a legboldogabb, ha egy jó tavasszal mindenkinek be tudnánk bizonyítani, hogy a Honvéd igenis a mezőny első feléhez tartozik.

Csapatcélok után jöjjenek az egyéni tervek. Milyen céljaid vannak tavaszra, legyen szó a Honvédról vagy éppen a válogatottról?
Én ugyanúgy készülök, mint eddig, nem változtam meg. A Honvéd és a válogatottsághoz fűződő tervek pedig kéz a kézben járnak. Ha klubszinten tudok olyan vagy még jobb teljesítményt nyújtani, mint ősszel akkor lehet reménykedni a válogatott meghívóban. Sokan úgy hiszik, de ez utóbbi sem automatikusan érkezik, meg kell dolgozni azért, hogy a jövőben is számoljon velem a szövetségi kapitány. Eddig is az volt a célom, stabil és jó teljesítménnyel segítsem a Honvédot.


Egyben tudott maradni a csapat a télen, ezt előnyünkre tudjuk majd fordítani?
A puding próbája az evés, szóval majd a tavaszi idény végén tudunk számot vetni azzal, hogy ez mire volt elég. Előrébb tartunk, mint ősszel, de a felkészülés minőségét és sikerességét végül a bajnoki mérkőzések fogják meghatározni.

Az Újpest ellen indítjuk a tavaszi hadjáratot, mit vársz az összecsapástól?
Nagyon sok mérkőzés vár ránk tavasszal, de vízválasztó lehet az Újpest elleni találkozó, mivel az egyik közvetlen versenytársunkról van szó. Szurkolói szempontból is parázs meccsre számítok, hiszen a két tábor között is nagy a rivalizálás, de fontos, hogy mindenki a saját alakulatát bíztassa. Mindenképpen győzelemmel kell hazajönnünk, ugyanis ez egy igazi hatpontos mérkőzés.

01/28/2023, 07:08 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club