Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hétből hét

Hétből hét

Club

Published: 11/15/2021, 02:37 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Heti Honvéd – Simon Miklós győzelemmel ünnepelte a 135. meccsét második csapatunk kispadján

Számok
7
Hétből hét. A Honvéd és  Budaörs eddig 7 felkészülési meccset játszott egymás ellen, valamennyi találkozót a kispestiek nyerték.
9
Az NB III-ban a hétvégén játszották a kilencedik Budapest Honvéd II–Paksi FC II mérkőzést, amely 2-0-s kispesti győzelemmel végződött.
135

Simon Miklós vezetőedző a Paks II ellen 135. alkalommal irányította a Honvéd második csapatát.

Tudtad?
A San Marino elleni vb-selejtező mérkőzésen négy olyan játékos, — Botka Endre, Vécsei Bálint, Schön Szabolcs és Gazdag Dániel — lépett a pályára, aki a Magyar Futball Akadémián nevelkedett. Ha hozzávesszük, hogy Szalai Ádám is egykoron a Honvéd-ifiben játszott, akkor csaknem a csapat fele kötődik a piros-fekete színekhez.

A hét mondása
Májer Milán a Budaörs ellen lőtt győztes gólja után: „Minden gól fontos, szerintem látszik is, hogy mindegyiknek úgy örülök, mintha a BL-döntőben rúgtam volna. Szeretnék már azonban a bajnokságban is betalálni, ez nagy vágyam, ezért dolgozom minden héten, hogy ez sikerüljön.“

Ez történ a héten (november 15. — november 21.):
100 éve:
1921. november 20-án a Halom utcában a Kispest 2–2-es döntetlent játszott a Törekvéssel. A kispestiek mindkét gólját Csontos Kálmán szerezte.
50 éve:
1971. november 17-én  a Fáy utcában a Bp. Honvéd 1–1-es döntetlent játszott a Vasassal. A 4. percben Pintér Sándor szerzett vezetést a kispestieknek, amit Farkas a 77. percben egyenlített ki. Ez a találkozó volt Vági István utolsó bajnoki mérkőzése.
25 éve:
1996. november 18-án a Kispest-Honvéd FC a Szőnyi úton 1–0-ra legyőzte  BVSC csapatát. A találkozó egyetlen gólját a libériai John Moses szerezte.

Születésnapok
november 15.: Nógrádi Ferenc (1940)
november 16.: Akeem Latifu (1989)
november 17.: Hoffmann Richárd (1978)
november 20.: Bartos Sándor (1950), Eppel Márton (1991), Kámán Attila (1969), Djordje Kamber (1983), Kozarek András (1981), Horváth Adrián (1987)
november 21.: Faragó István (1973)

Elhunytak
november 17.: Puskás Ferenc (2006)
november 20.: Hauser Béla (1949)

Csapataink eredményei:
NB I, felkészülési mérkőzés: Budapest Honvéd–Budaörs 1–0
NB III: Paksi FC II–Budapest Honvéd II 0–2
U16: Budapest Honvéd-MFA–Paksi FC 4–1
U14: Budapest Honvéd-MFA–Vasas Kubala Akadémia 1–0
Öregfiúk: RTK–Honvéd BKE 4–6

 

11/15/2021, 02:37 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club