Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hétfőtől vasárnapig

Hétfőtől vasárnapig

Club

Published: 04/17/2023, 02:31 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Az öregfiúk kezdik és második csapatunk zárja a hetet, NB I-es gárdánk ezúttal pénteken lép pályára

Ezen a héten ismét meccset játszik a bajnokságot vezető öregfiúkcsapatunk, ami azt is jelenti, hogy már hétfőn indul a kispesti futballhét. Együttesünk a Goldball vendége lesz, de a találkozón hazai környezetben, utánpótlásközpontunkban léphetünk pályára. A hétfői nyitány mellett hétközben szerdán és pénteken is láthatunk Honvéd-meccset, előbb az U15-ös, majd az U17-es együttesünk vár bajnoki, de az első csapatnak is hétközben lesz programja.

Egyrészt Dean Klafuric gárdán pénteken látja vendégül az Újpestet, előtte pedig a Honvéd Shopban találkozhattok játékosainkkal, mivel szerdán ajándékboltunkban dedikál Brandon Domingues, Eördögh András, Christian Gomis és Tamás Krisztián.

Szombaton az U14-es és az U15-ös gárdánknak rá bajnoki, míg a hetet ezúttal (is) második csapatunk zárja, amely Berkenyén lép pályára a Bánk vendégeként.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2023. április 17., hétfő

Öregfiúk-bajnokság, 17. forduló
Goldball FC–Honvéd-BKE
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 19:30

2023. április 19., szerda

U15, Kiemelt csoport, 12. forduló
Budapest Honvéd MFA–DVTK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 13:00

Dedikálás a Honvéd Shopban!
Bozsik Aréna, Lipták Grund, 17:00

2023. április 21., péntek

U17, B-csoport, 11. forduló
Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd-MFA
Vasas Sporttelep, 12:00

OTP Bank Liga, 28. forduló
Budapest Honvéd FC–Újpest FC
Bozsik Aréna, 20:00

2023. április 22., szombat

U15, Kiemelt csoport, 17. forduló
PFLA–Budapest Honvéd-MFA
Felcsút, 10:00

U14, Kiemelt csoport, 22. forduló
Budapest Honvéd MFA–DVTK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

2023. április 23., vasárnap

NB III, Közép csoport, 34. forduló
Bánk Dalnoki Akadémia–Budapest Honvéd II
Berkenye, 17:00

04/17/2023, 02:31 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy