Hogy mit jelent számomra a Honvéd?
Édesapám a negyvenes évek végén az egyik kis kerületi csapat kapusa volt, igaz nem a Kispesti AC hálóját védte, de rajongott a piros-fekete színekért, és ezt az érzést továbbadta nekem.
Apám a meccsnapokon kézen fogott és kivitt a kispesti pályára. Egy alkalommal anyai nagyapámmal és keresztapámmal kiegészülve nem a Honvéd-pálya felé vettük az irányt, hanem a Népstadionba, ahol éppen a nagy rivális, a Ferencváros volt Tichy Lajosék ellenfele. A meccsen nagyapám és keresztapám kísérletet tett arra, hogy átcsábítson a „sötét oldalra”, lévén, hogy mindketten a zöld-fehéreknek szurkoltak. A vesztegetés tárgya egy sós perec volt, ami egy mozgóárus kosarában várt arra, hogy megkapjam. Nem kellett volna mást tennem, mint egyszer hangosan kiabálni, hogy „Hajrá, Fradi!" Szerettem a perecet, ezért nagy volt a csábítás, de ezt a két szót nem tudtam kimondani, helyette vékonyka hangomon a „Hajrá Honvéd” hagyta el a számat.
Soha nem mondta, de tudom, hogy apám akkor nagyon büszke volt rám. Boldog nap volt, a csapatom 7–2-re verte az Albert Flórián vezette Ferencvárost, ráadásul édesapámtól a perecet is megkaptam a hűség jutalmaként. Sajnos egy évvel később meghalt. Szegények voltunk, mégis nagy kincset hagyott rám, a Kispest/Honvéd szeretetét.
Nőt, kocsit cserélhetsz, klubot soha – szól a szlogen. Kilenc évesként se nőm, se kocsim nem lehetet, de klubom már volt.
Kaszás Kálmán
a Honvéd krónikása
