Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hibák

Hibák

Matches

Published: 05/21/2023, 07:34 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Dean Klafuric sajtótájékoztatója a Mezőkövesd elleni bajnoki után

Kiélezett, végletekig feszült összecsapáson szenvedtünk 3–2-es vereséget a Mezőkövesd csapata ellen a Bozsik Arénában, Dean Klafuric így nyilatkozott a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a találkozó és a helyzetünk kapcsán.

„Mindenek előtt, úgy érzem, hogy kötelességem elnézést kérnem a szurkolóinktól és mindenkitől, aki minket támogatott ma – kezdte Dean Klafuric. – Emellett nem is szeretnék semmit felróni a játékosaimnak, mert a jelen helyzetben a legjobbjukat nyújtották. Nagyon nehéz, kiélezett párharc során szenvedtünk vereséget, gyakorlatilag ez az összecsapás is illik abba a mintázatba, hogy sajnos sokadik alkalommal hullajtottunk pontokat, hasonló meccseken. Irányítjuk a találkozókat, helyzeteket dolgozunk ki, de hibázunk, ezúttal több ilyen is volt. Az első pillanattól kezdve az volt a célunk, hogy győzzünk, ez nem is volt kérdés, ezért is mondom, hogy büszke vagyok a játékosaimra, mert kétszer is sikerült kiegyenlítenünk. A második játékrészben változtattunk a felálláson, friss játékosokat dobtunk be, a cserék hozták össze a második gólt, a végjátékban azonban ismét egy kontratámadás után kerültünk hátrányba, végül pedig vereséget szenvedtünk. A hibák az élet és a labdarúgás szerves része, de ebben a szezonban túl sok alkalommal hibáztunk, ezért is vagyunk most ebben a helyzetben.  Rendkívül nehéz helyzetbe kerültünk, tudjuk, hogy csodára van szükség, a sportban azonban történnek csodák, számunkra pedig a legfontosabb, hogy az utolsó fordulóra sem veszíthetjük el a hitünket.”

05/21/2023, 07:34 PMMatches

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club