Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Honvéd-hatos

Honvéd-hatos

Club

Published: 11/25/2021, 10:52 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

Legendás meccsek – idegenben nyert hazai meccset a Kispest

Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal a november 22–28. közti találkozókról, többek között egy olyan meccsről, ahol Puskás csereként lépett pályára.


KÖNNYED JÁTÉK
1954.11.27.: Bp. Honvéd–Salgótarjáni Bányász 6–1
 

A kispesti pálya építése miatt a Bp. Honvéd a Népligetben fogadta a Salgótarjáni Bányászt. A sérüléssel bajlódó Lóránt került a védelem közepére, de csak azért, mert Palicskó nála is súlyosabb sérült volt. Alig kezdődött el a mérkőzés, amikor már a tarjáni kapuban táncolt a labda. Machos Kocsishoz passzolt, az összekötő 7 méterről nagy gólt lőtt a léc alá (1–0). A Bp. Honvéd támadott többet, pontosabban játszott, mint ellenfele. A 10. percben Tichy csípett el egy labdát, majd 16 méterről a léc alá bombázott (2–0). A Bp. Honvéd ezután könnyedén játszott, a lelkesen küzdő vendégek kiegyenlítetté tették a játékot. A félidő utolsó 15 percében a Bp. Honvéd ráerősített és újabb két gólt jegyzett, a 39. percben Babolcsay lábbal, két perccel később Kocsis fejjel szerzett gólt (4–0). A második félidőben Tichy helyére Puskás állt be. Az 50. percben szépítettek a vendégek (4–1). A 79. percben Babolcsay a kapust becsapva a bal sarokba lőtt (5-1). A 84. percben a tarjáni Kiss hátra akarta adni a labdát a kapusának, aki azonban már kiindult, így a labda fölötte hullott a hálóba, öngól (6–1).

BHSE: Faragó – Rákóczi, Lóránt, Kovács J. – Törőcsik I, Bányai – Budai II, Kocsis S., Machos, Tichy (Puskás, 46.), Babolcsay.
Edző: Kalmár Jenő

 

GYŐZELEM A HAJRÁBAN
1976.11.27.: Tatabányai Bányász SC–Bp. Honvéd 1–2 

A vékony hóval fedett pálya néhány perces játék után mély, sáros talajjá változott. Hullámzó játék után Weimper közeli fejese jelentette az első eseményt. A Honvéd támadott többet, a hazaiak a 25. percben veszélyeztettek először. A szünet után változatosabb lett a játék. Az 53. percben Kozma a félpályáról indulva két védőt kicselezett, majd 18 méterről védhetetlenül lőtt a bal felső sarokba (1–0). A 80. percben az előre húzódó Kocsis Istvánt buktatták a 16-oson belül. A büntetőt Weimper mellé lőtte. A kihagyott tizenegy­es megbosszulta magát, két perc múlva a Tatabánya egyenlített (1–1). Már úgy tűnt, hogy pontosztozkodás lesz a vége, amikor a 87. percben Varga II. beadása átszállt védők fölött, Pintér lekezelte a labdát, majd a lábak között a kapu bal oldalába lőtt (2–1).

BHSE: Gujdár – Varga II, Kocsis I., Fejes, Varga I – Pál, Szűcs, Pintér – Kozma, Weimper, Póczik (Kocsis L., 74.).
Edző: Tichy Lajos.

 

GYORS KISPESTI VEZETÉS
1983.11.27.: Bp. Honvéd–Volán SC 2–0 

Honvéd-támadásokkal kezdődött a találkozó. Az 5. percben Dajka még kihagyott egy helyzetet, egy perc múlva viszont már gólt szereztek a kispestiek. Détári lövése kipattant a kapusról, a tizenegyespont táján álló Bodonyi elé, aki a kapu közepébe küldte a játékszert (1–0). Viharos negyedórát produkált a Bp. Honvéd. A piros-fehérek már a félpályánál letámadtak, csírájában fojtották el a Volán kezdeményezéseit, a megszerzett labdával pedig azonnal támadásba lendültek. A vendégcsapat szinte a felezővonalat sem tudta átlépni. Fél óra elteltével alábbhagyott a kispestiek lendülete, ekkor már a vendégek is vezettek néhány támadást. 

A szünet után Kozma helyett Sikesdi folytatta a játékot. A 64. percben Détári vezette keresztbe a labdát a felezővonalnál, majd remek passzt adott a balösszekötő helyén felfutó Garaba elé, aki egyedül törhetett kapura, majd a kiinduló Varga fölött, 20 méterről átemelte a labdát, ami a jobb oldali lécet érintve jutott a hálóba (2–0). A 83. percben Pál 22 méteres bombája került a vendégek kapujába, de a játékvezető nem ítélte meg a szabályosnak tűnő gólt. 

BHSE: Andrusch – Sallai, Nagy A., Garaba, Varga – Détári (Pál), Gyimesi – Bodonyi, Dajka, Esterházy, Kozma (Sikesdi)
Edző: Komora Imre

11/25/2021, 10:52 AMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club