Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Honvéd & Honvéd

Honvéd & Honvéd

Club

Published: 12/05/2023, 01:00 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Továbbra is fontos partnere klubunknak a Budapesti Honvéd Sportegyesület

Együtt erősebbek vagyunk – többek között ez is az üzenete annak a megállapodásnak, amelyet ügyvezetőnk, Kun Gergely és a BHSE ügyvezető elnöke, a vízilabdázóként kétszeres olimpiai bajnok Gergely István írt alá a Magyar Futball Akadémián, megerősítve ezzel a két sportszervezet kapcsolatát és közös munkáját.

A megállapodás értelmében klubunk továbbra is támogatja a BHSE labdarúgó szakágát a magas színvonalú utánpótlás-nevelés érdekében. A két klub között folyamatos a kapcsolattartás, rendszeresek az edzői konzultációk, szakmai anyagokkal is segítjük a BHSE-t, a fiatalok részt vehetnek a toborzóinkon, a tehetséggondozó programunkban, Honvéd által szervezett eseményeken, tornákon, emellett természetesen (a közösségépítő programunk részeként) a meccseinken is várjuk a BHSE focistáit, sportolóit, vezetőit.

A sportszakmai együttműködés mellett pedig abban is megegyeztek a felek, hogy a két klub együttműködő partnerként segíti egymást, közös ünnepségeket, rendezvényeket szerveznek, részt vesznek egymás eseményein és törekednek a Honvéd és a BHSE eseményeinek, sportolóinak és munkájának minél szélesebb körű promótálására. Ahogy a Budapesti Honvéd jelmondata szól: „Élményt adunk, élményt kapunk“

Kun Gergely, a Budapest Honvéd ügyvezetője: „Nagy öröm és megtiszteltetés a számunkra, hogy megerősíthettük ezt a partneri szerződést, ugyanis a BHSE Magyarország egyik legnagyobb és legeredményes sportklubja. Hiszünk abban, hogy a Honvéd név kötelez, együtt, egymásért is kell dolgoznunk, az erős partnerség pedig mindkét klubnak kedvez, fejleszti és előreviszi a szervezeteket. A Honvéd brand világszerte ismert, élnünk kell együtt ezzel a lehetőséggel!“

Gergely István, a BHSE ügyvezető igazgatója: „A labdarúgás idehaza a legnépszerűbb sportág és bár eddig is 20 feletti volt a nálunk űzhető sportok száma, igény volt a focira is, ehhez pedig szakmai mentort és segítséget kértünk Kispestről, amit meg is kaptunk, így méltó körülmények között és a Budapest Honvédnak köszönhetően remek szakmai háttérrel tudjuk fogadni a focizni vágyó gyerekeket. Bízunk benne, hogy utat tudunk mutatni nekik az akadémia és a további fejlődés irányába. Nagyon örülünk az együttműködésnek, hogy a két klub újabb lépést tett egymás felé, ahogyan az is fontos, hogy ebben a népszerű sportágban tudjuk támogatni egymást és ezáltal a magyar labdarúgást. A BHSE részéről többször is ott voltunk már a Bozsik Arénában az aktuális bajnoki meccsen, ahogyan a kosárlabda-, illetve a vízilabdacsapat mérkőzésein is találkozhatunk kispesti játékosokkal, szurkolókkal, ezzel is erősítve a két klub közötti szimbiózist.“

12/05/2023, 01:00 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club