Számok
5
Az elmúlt héten öt légiósától (Doka, Capan, Ennin, Jónsson, Klemenz) vált meg a Budapest Honvéd.
361
Ivan Lovric meghosszabbította szerződését a Budapest Honvéddal. Védőnk eddig 361 tétmérkőzést (bajnoki, Magyar Kupa, Ligakupa, NB II, NB III, Bajnokok Ligája, Európa-liga) játszott piros-feketében.
A hét mondása
Adorján Krisztián nyilatkozata a Budapest Honvéddal kötött szerződés aláírása után: „Szeretnénk feljutni a Honvéddal az NB I-be. Ehhez nagyon sokat kell dolgoznunk, kemény menet lesz, de a klubnak és nekem is azonosak a céljaink: kerüljön vissza a Honvéd az első osztályba!“
Ez történt a héten (június 26.—július 2.):
100 éve:
– Sándor József a Kispesti AC kitűnő centerhalfja, június 30-án tartotta esküvőjét.
– Elmaradt a Kispesti AC lengyel túrája, miután a lengyel hatóságok a beutazási engedélyt nem adták meg.
50 éve:
Mészáros József vezetésével a Bp. Honvéd megkezdte a felkészülést az 1973/1974-es bajnokságra.
25 éve:
Gálhidi György vezetőedző szűkítette a KHFC keretét, így Meziane Touatira és Faragó Istvánra nem számított a tréner.
Születésnapok
Június 28:
– 74 éve született Molnár László, aki 1970-ben bronz, 1972-ben ezüstérmet nyert a Bp. Honvéddal.
– Ma 24 éves Májer Milán, aki 2019-ben Magyar Kupa-ezüstérmet nyert a Budapest Honvéddal.
Június 30:
— 91 éve született a Bp. Honvéd kétszeres bajnok, gólkirály, Közép-európai Kupa-győztes támadója, Machos Ferenc
— 35 évvel ezelőtt született szerb légiósunk Marko Vidovic, aki 2013-ban tagja volt a bronzérmet nyert kispesti csapatnak.
Július 2:
Ma lenne 129 éves Boldog János, aki 1913-ban a III. osztályban bajnoki címet nyert a Kispesti Athletikai Clubbal
Elhunyt
Július 2:
40 éve hunyt el Budai II. László, a kispesti aranycsapat olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes ötszörös bajnok jobbszélsője.





