Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ivan Lovric edzőként folytatja

Ivan Lovric edzőként folytatja

Club

Published: 07/24/2024, 05:15 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

A jövőben a fiatalok fejlődését segíti a nyáron visszavonult legendánk

Ivan Lovric továbbra is piros-feketében!

Bár az előző szezon végeztével kiválóságunk elbúcsúzott a profi futballtól, a Honvéd színeiben 371 tétmérkőzésen pályára lévő Ivan Lovric alázatával, szorgalmával, tudásával, tapasztalatával továbbra is a kispesti futballt segíti, hiszen a Magyar Futball Akadémia szakmai stábjában folytatja pályafutását, ahol egyéni képzésért felelős edzőként dolgozik majd.

„Ivan Lovric óriási értéke ennek a klubnak, karrierje mindenki számára példaértékű lehet, egyértelmű volt számunkra, hogy a jövőben is számítunk rá, szeretnénk, ha átadná a fiataloknak azt megalkuvást nem tűrő mentalitást és tudást, ami őt jellemezte. Ivan Lovric most új úton, az edzői pályán indult el, mi pedig szeretnénk segíteni őt segíteni ezen a pályán, büszkék vagyunk arra, hogy továbbra is a Honvéd kötelékében számíthatunk rá“ – mondta Kun Gergely ügyvezető.

A 39 esztendős Ivan Lovric 2011 telén érkezett Kispestre, és (egy év megszakítással) összesen 12 esztendőn keresztül volt a Honvéd labdarúgója, magyar állampolgár, magyar felesége van, kisfia, Luka Lovric az U7-es csapatunk tagja. Legendánk korábban is hangsúlyozta, a Honvédnál képzeli el a jövőjét, szeretné segíteni a klubot, ennek érdekében kezdte el az edzői tanulmányait, várhatóan októberben következik a C-licences vizsga, amelyet a B- és az A-képzés követ, Ivan Lovric tervei szerint minél hamarabb.

„Teljesen más ez a feladat, mint játékosnak lenni, de élvezem az új munkát, szeretem ezt csinálni – mondta Ivan Lovric. – Nagyon jól érzem magam a gyerekek mellett, látom, hiszek benne, hogy tudok nekik segíteni és ez a legfontosabb, hogy mi edzők hozzájáruljunk a fejlődésükhöz. Szeretném átadni nekik azt a rutint, azt a tudást, ami bennem van, motiválni akarom őket, hogy ezzel is segítsem az előrelépésüket. Jól fogadtak a fiatalok, vannak csibészek is a srácok között, amivel nincs is semmi baj, szeretem az ilyet, a lényeg, hogy az edzéseken mindenki keményen dolgozzon. Nagyon fontos a karakter, hogy fejben rendben legyen az adott játékos, enélkül már az utánpótlásban sem lehet sikert elérni. Emellett rengeteget kell tanulni, figyelni, fejlődni, de fejben mindenképp a topon kell lenni. Az edzőkollégák is jól fogadtak, a képzések mellett tőlük is folyamatosan tanulok, minden edzésből lehet tanulságokat gyűjteni, előrelépni, nekem pedig ez a célom.“

07/24/2024, 05:15 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy