Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ivan Lovric közel az ötvenhez

Ivan Lovric közel az ötvenhez

Club

Published: 09/18/2023, 12:45 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Heti Honvéd – hatodik győzelmünket arattuk Magyar Kupában a Dorog ellen

Számok

1
Nyitrai Bence, Adorján Krisztián, Benczenleitner Barna, Haragos Viktor és Holman Dávid is az első Magyar Kupa-meccsét játszotta Dorogon kispesti színekben. 

7/6
Eddig hét alkalommal játszottunk Magyar Kupa-meccset a Dorog ellen, ebből hatszor kispesti győzelem született (3–1, 5–1, 2–0, 2–1, 2–0, 4–2).   

20
Az NB II Keleti csoportjában szereplő női csapatunk harmadik bajnoki meccsét is sikerrel vette, ezúttal a Szolnoki MÁV együttesét idegenben verte 9–0-ra. A lányok kilencedik találata a 20. Honvéd-gól volt a bajnokságban.

48
Ivan Lovric a Dorog ellen játszotta 48. Magyar Kupa meccsét a Honvéd színeiben.

A hét mondása
Pinezits Máté a Honvéd vezetőedzője a 4–2-es dorogi kupagyőzelem után: „Örülök, hogy a mérkőzés nagy részében ötletesen, sok helyzetet kidolgozva, közönségszórakoztatóan futballoztunk, és amit még kiemelnék, hogy a kapott gólunk után még hangosabban buzdított minket a Kispest-tábor, ez nagyon nagy érték a számunkra. Ellenfelünknek gratulálok és sok sikert kívánok a bajnokságban.“

Ez történt a héten (szeptember 18–24.):

100 éve:
Biri János a Kispesti AC kapusa az FTC-KAC meccsen Kelemennel való összeütközésnél vesesérülést szenvedett. A kapus két heti pihenőre szorult.

50 éve:
1973. szeptember 22-én az NBI 6. fordulóba a Bp. Honvéd 3–0-ra verte a VM Egyetértés csapatát. A piros-fehérek góljait Kozma Mihály (2) és Füle Lajos szerezték.

25 éve: 
1998.09.21-én a PNB 8. fordulójában a Kispest-HFC 3–0-s vereséget szenvedett az MTK Hungáriától.

Csapataink eredményei:

MOL Magyar Kupa: Dorog FC–Budapest Honvéd FC 2–4
Női NB II, Keleti csoport: Szolnoki MÁV–Budapest Honvéd FC 0–9
U17: Ferencváros–Budapest Honvéd-MFA 1–1
U16: Várda LA–Budapest Honvéd-MFA 1–2
U15: Budapest Honvéd-MFA–DVTK 3–0
U14: Budapest Honvéd-MFA–Vasas Kubala Akadémia 2–3
Öregfiúk, I. osztály: Honvéd BKE–Ikarus BSE – elmaradt

09/18/2023, 12:45 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club