Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Izlandi győzelem

Izlandi győzelem

Matches

Published: 06/20/2023, 12:33 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

Végig dominált, majd egy kiállítás után kapott ki a Bozsik Arénában az U21-es válogatott

Kitűnő futballidőben indult útjára a labda a Bozsik Arénában hétfő este. Az U21-es válogatott otthonunkban fogadta az izlandi korosztályos csapatot egy felkészülési mérkőzés alkalmával. Gera Zoltán szövetségi edző négy Magyar Futball Akadémia-nevelésnek adta meg a lehetőséget a kezdőcsapatban, Szabó Alex a védelem tengelyében, Eördögh András az ötfős középpálya jobb oldalán, Kerezsi Zalán és Kocsis Dominik pedig a támadóhármas két szélén szerepelt.

Jól kezdték a mieink a találkozót, hiszen Kerezsi Zalán már a 3. percben közel járt a gólhoz, ekkor Komáromi középre tett labdája került hozzá, amit 12 méterről lőtt az izlandi kapura, de lövésen centikkel a jobb kapufa mellett gurult el. Négy perccel később egykori növendékünk, Németh Dániel veszélyeztetett, aki kiszorított helyzetből lőtte bele Helgasonba.

Az első negyedóra felszabadult, közönségszórakoztató játékot hozott, csupa látványos megmozdulással, elég csak Kocsis Dominik látványos megindulásait, vagy Eördögh András testcseleit és kötényét említeni.

A 20. percig kellett várni az első izlandi kísérletre, ekkor 30 méterről Andi Hoti célozta meg a jobb felsőt, de Hegyi Krisztián bravúrral kiütötte a parádés technikával elindított lövést. A 26. percben ismét adódott az északiak előtt egy lehetőség, de az elfutó szélső középre szánt labdáját Szabó Alex fülelte le tanári higgadtsággal, így a veszély gyorsan elhárult.

A fennmaradó szűk 20 percre kiegyenlítődött a felek közötti mezőnykülönbség, az izlandiak sokkal többet birtokolták a labdát, de helyzetet nem alakítottak ki, ahogy a mieink sem, 45 percnyi játékot követően az eredményjelző 0–0-t mutatott.

A szünetben négy helyen is változtatott Gera Zoltán. Eördögh András, Kerezsi Zalán és Kocsis Dominik egyaránt elhagyták a pályát, egyedül Szabó Alex maradt fent a gyepen. Valószínűleg a szövetségi edző sem bánja, hogy bekkünket nem hívta le, ugyanis a 48. percben az ő félpályás indítása is kellett, hogy Vitális Milán az üresen álló Lisztes Krisztiánhoz passzoljon, aki sajnos belebombázta Helgasonba a labdát.

A 62. percben is közel járt a válogatott a gólhoz, ekkor Lisztes labdaszerzése után futott el Vancsa Zalán a bal szélen, aki a tizenhatosig gyalogolt és egy csel után a jobb alsót célozta meg, sajnos azonban gól nem született, Helgason ezúttal is résen volt.

Egy perccel később Gera Zoltán kihasználta az ötödik cserelehetőségét is, Komáromi György helyét vette át Benczenleitner Barna.

Az első játékrészhez hasonlóan ezúttal is sokat kellett várni az első izlandi, kaput eltaláló kísérletre. A 66. minutumban Ingason elé került a labda, aki azonban Hegyi Krisztián kezei közé fejelte azt, mindössze három méterről. A 79. percben emberhátrányba kerültek a mieink, ugyanis Kovács Barnabás két sárgalapot is összeszedett.

A rendes játékidő végeztével szerezte meg a vendégcsapat a mérkőzést eldöntő találatot, Danijel Djuric vette be a hajrában az ihletett formában védő Hegyi Krisztián kapuját, így a júniusi felkészülési időszak egy vereséggel és egy győzelemmel zárult az U21-es válogatott számára.

U21-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG—IZLAND 0–1 (0–0)
Budapest, Bozsik Aréna

G: Djuric (90+2.)
K:
Kovács B. (79.)

06/20/2023, 12:33 AMMatches

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy