Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Játékosból sikeredző

Játékosból sikeredző

Club

Published: 02/03/2022, 12:42 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Legendás meccsek – új szerepkörben is remekül feltalálta magát Purczeld Ferenc

Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal január 31. – február 6. közti mérkőzésekről olvashattok. 

 

SZOROS VÉGJÁTÉK
1936.02.02.: Budafok FC–Kispest FC 4–6 (0–5)

A kispestiek összeállítását böngészve két érdekességet is találunk. A csapat edzője Stallmach Béla volt, aki évekig játszott a KAC-ban, rajta kívül öt testvére is viselte a Kispest mezét. A fedezetsorban szerepelt egy bizonyos Purczeld Ferenc nevű labdarúgó, aki játékosként nem kevesebb, mint 155 bajnoki mérkőzést játszott piros-feketében, tizennégy év múlva pedig edzőként történelmet írva a klub első bajnoki címét szerezte.   

A mérkőzés úgy indult, hogy a Kispest gólzáporral nyerhet, de a végére a budafokiak jelentősen csökkentették hátrányukat. A Budatétény–Somogy előmérkőzés játékosai rendesen dagasztották a sarat, félő volt, hogy a főmérkőzésre alkalmatlan lesz a játéktér. A bokáig érő sár ellenére Hertzka bíró játékra alkalmasnak nyilvánította a pályát. A szokatlan körülményekhez a kispestiek alkalmazkodtak jobban, Nemes már az 5. percben bevette a hazaiak kapuját, sőt két perc múlva Székely bombázott a budafoki hálóba. A Kispest okosan és főként eredményesen futballozott, a piros-feketék még a félidő vége előtt újabb három góllal terhelték a riválist.

A szünetben a kispesti öltözőt szinte szétvetette az öröm. A budafokiak trénere viszont erősen korholta a hazai védelmet a „gólképessége” miatt. A vendégcsapat az első félidőben technikai és taktikai fölényben játszott és még ilyen különbséggel is megérdemelten vezetett. 

A második félidőre szakadó esőben vonultak ki a felek. A hazaiak nagy lendülettel kezdtek, ami meglepte a tetemes előny birtokában lévő kispestieket. Bő tízperces nyomás alól kiszabadulva Újvári szerezte a kispestiek hatodik gólját. A budafokiak becsületére legyen mondva, 6–0-nál sem adták fel, a kispestiek viszont a biztos vezetés tudatában alacsonyabb sebességi fokozatba kapcsoltak. A hazaiak a 88. percig négy gólt rúgtak, így a végeredmény sokkal szorosabbá vált, mint azt a kispestiek a meccs szünetében remélték. A mieink találatait Újvári (2), Nemes (2), Székely és Serényi szerezték.

Kispest: Vági – Szemere, Rozgonyi – Havas, Szabó II., Purczeld – Újvári, Székely, Nemes, Déri, Serényi. Edző: Stallmach Béla.


PÁLYÁRÓL A KISPADRA
1938.02.06.: Győri ETO–Kispest FC 2–4 (0–3)

Purczeld Ferenc 1937-ben szegre akasztotta a futballcipőt, majd néhány hét múlva a Kispest FC edzője lett. Nem lehetett könnyű az átállás, hiszen játékosként Kincsessel, Nemessel, Dérivel, Serényivel és az Olajkár fivérekkel is sok nagy csatában vett részt, nem sokkal később pedig irányítania kellett a régi társakat. Új feladatát is remekül végezte, hiszen a bajnokság végén negyedik helyre vezette a Kispest FC-t, ami azt jelentette, hogy az együttes elindulhatott a Közép-európai Kupában.

A kispesti öltözőben csendesen készülődtek a játékosok a Győr elleni mérkőzésre. Némi izgalom csak az újonc Zalain látszott. A meccs után a Nemzeti Sport tudósításában jó véleménnyel volt a fiatal játékosról: „Zalai ugyan nem feledtette a hiányzó Varga dr.-t, de lelkesen és jól küzdött, nem okozott csalódást.”

Napsütéses, tavaszias idő, gyenge szél és jó pálya várta Győrben a csapatokat. Szokatlan időpontban, a 7. percben egyperces gyászszünetet tartottak, egy elhunyt ETO játékosának emlékére. A piros-feketék végig kézben tartották a mérkőzés sorsát. Déri és Nemes kiemelkedően futballozott. 4–0 után a Kispest engedett az iramból, így fordulhatott elő, hogy a hazaiak két gólt is tudtak lőni. A győriek mindkét találata büntetőből esett, a második után már az újrakezdésre sem volt idő. A kispestieknél Nemes triplázott, a negyedik gólt Déri szerezte.

Kispest: Kósa – Olajkár I, Rátkai – Olajkár II, Zalai, Víg – Újvári, Kincses, Nemes, Déri, Serényi.
Edző: Purczeld Ferenc


TECHNIKAI FÖLÉNY
1973.02.03.: Bp. Honvéd–Admira Wiener Neustadt 3–0 (2–0)

A bemelegítő játékosok között egy fiatal fiú készülődött izgatottan a pályán. „Morgós Gábornak hívják. Kis ifista, de nagyon ügyes gyerek. Érdemes lesz megtanulni a nevét.” A fenti rövid jellemzés Tichy Lajos szájából hangzott el.

Az első tavaszi mérkőzésre 3 ezer szurkoló látogatott ki a kispesti pályára. A Honvéd ellenfele az osztrák Admira Wiener Neustadt együttese volt. Az osztrák játékosok többsége jól megtermett legény volt, fizikailag fölényben voltak, technikailag azonban a kispestiek a sógorok fölé nőttek. 

Az első félidőben a kispesti gólzsák, Kozma Mihály duplázott, így a Honvéd kétgólos előnnyel vonult az öltözőbe. A szünetben a hazaiak edzője, Mészáros József alaposan átrendezte a sorokat, öt új fiút küldött a pályára, míg az osztrákok változatlan összeállításban jöttek ki. A második etapban a piros-fehérek számtalan helyzetet dolgoztak ki, mégis egy Lettner-öngóllal növeltük előnyünket. 

Mészáros Dodó, az egykori kispesti támadó, aki több, mint 200 meccset játszott a csapatban így összegezte az idénynyitó meccsen látottakat: „Kezdésnek nem is rossz. Még pontosan négy hét van a rajtig. Akkor kell majd jó formában lennie a csapatnak.”

Bp. Honvéd: Bicskei (Lévay) – Kelemen, Ruzsinszki (Czakó), Szűcs, Egervári (Tajti) – Pál, Pintér –  Morgós (Csepregi), Kocsis, Kozma, Kiss T. (Füle).
Edző: Mészáros József

02/03/2022, 12:42 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club