Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jó formában a Bologna

Jó formában a Bologna

Club

Published: 02/08/2022, 11:10 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

Kölcsönfigyelő – Bartha Botond együttese legutóbbi öt mérkőzéséből hármat is megnyert

Az NB I-ben, az NB II-ben és légiósként is szerepelnek Honvéd-játékosok, kölcsönfigyelő rovatunkban pedig megnézzük, hogyan teljesítettek a kispestiek az előző héten.

Boros Roland, Eördögh András, Horváth Milán (BFC-Siófok): 1–0-s vereséget szenvedett a Siófok az éllovas DVTK ellen idegenben. Boros Roland cserepados volt, Eördögh András végigjátszotta a mérkőzést, Horváth Milán sérülés nem szerepelt a keretben.

Fazekas Lóránt (Békéscsabai Előre 1912 FC): a tabellán elfoglalt helyezések alapján meglepetés született a Békéscsaba meccsén, ugyanis a viharsarkiak 1–0-ra kikaptak a sereghajtó Tiszakécskétől. Fazekas Lóránt sérülés miatt hiányzott.

Kocsis Dominik (Diósgyőri VTK): a fent említett összecsapáson a DVTK otthon tartotta a három pontot a Siófok ellen (1–0). Kocsis Dominik a 66. percben lépett pályára.

László Dávid (Budafoki MTE): Szegeden vendégszerepelt a Budafok és távozott pont nélkül a Tisza-partjáról (3–0). László Dávidot az 52. percben cserélte be Csizmadia Csaba.

Németh Barnabás (Szentlőrinc): a Szentlőrinc 1–0-ra győzött a Győr ellen. Németh Barnabás csereként debütált új csapatában, a 79. percben becserélték, a 95. percben a játékvezető sárga lapott mutatott fel neki.

Szabó Alex (Szolnoki MÁV FC): tovább folytatódik a nyeretlen szériája a Szolnoknak, ezúttal Soroksár múlta felül Romanek János együttesét (3–2). Szabó Alex végig a pályán volt, a 67. percben sárga lapot kapott.

Tóth-Gábor Kristóf (Szombathelyi Haladás FC): a Szombathely vendégeként diadalmaskodott a Nyíregyháza (2–1). Tóth-Gábor Kristóf az 57. perctől volt pályán.

Soltész Dominik (Debreceni VSC): idegenben nyert a DVSC a MOL Fehérvár ellen (2–1). Soltész Dominik nem volt kerettag.

Bartha Botond (Bologna Primavera): zsinórban második mérkőzésén aratott sikert a Bologna U19, ezúttal a Pescara együttesét győzte le 2–0-ra, ezzel pedig elmozdult a biztos kiesést jelentő 17. helyről. Bartha Botond végigjátszotta a találkozót. Az együttes a legutóbbi öt meccséből hármat megnyert.

Török Kevin (Lecce Primavera): 1–1-es döntetlennel zárult a Lecce Torino elleni mérkőzése a Primavera bajnokságban. Török Kevin mind a 90 percet a pályán töltötte.

02/08/2022, 11:10 AMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club