Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Jobb döntéseket hozni

Jobb döntéseket hozni

Club

Published: 10/17/2021, 04:28 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

A Fehérvár elleni meccsből is sokat lehet tanulni Batik Bence szerint

Nem sikerült tovább növelnie bajnoki pontjai számát a Budapest Honvédnak a válogatott szünetről visszatérve, az OTP Bank Liga 9. fordulójában ugyanis a házigazdák 2–1-es győzelmével zárult a Fehérvár elleni összecsapása. 

„Az első félidőben akadozott a mezőnyjátékunk, elöl és a középpályán nem voltak meg a kontaktok, az ütközések, hátulról azt éreztem, hogy csak kísérgetjük őket. A szünet után ezen sikerült változtatni, jól is játszottunk, főleg az első felében a félidőnek – tekintett vissza a találkozóra csapatkapitányunk, aki szerint nagy felelőssége van a csapatnak a két kapott gólban. – Mind a két gólnál nekünk volt lehetőségünk és a mi hibánkból szerezhették meg azokat a találatokat. Ha reálisan nézzük, kettő null után nagyon sok helyzete volt az ellenfélnek, Szapi (Szappanos Péter – a szerk.) viszont nagyon jól védett. Az akarattal nem volt gond, azonban a döntésekkel, a beadásokkal, az utolsó passzokkal nagyon nem vagyok elégedett. Sokkal jobb döntéseket kell hoznunk elöl, ez a meccs, azt gondolom, hogy ezen múlott.“

A 60. percben, kétgólos fehérvári vezetésnél szerezte meg a Honvéd szépítő találatát Batik Bence, aki Nono szabadrúgását fejelte a kapuba, s bár végül nem követte újabb találat, fontos momentuma volt a meccsnek, amelyen újabb lendületet kapott általa a társaság. Védőnk azonban leszögezte, bármikor elcserélné a személyes sikert a csapat győzelmére, csak mutassa már valaki, hol van a papír, amit aláírhat. 

„Pedig az a kapu nekem nagyon fekszik, a legutóbb is ugyanebbe sikerült betalálnom – utalt keserédes mosollyal Batik Bence a legutóbbi fehérvári bajnokira, amin ugyancsak fejjel szerzett találatot – bár akkor a másik sarokba –, ami azon a meccsen a Honvéd győzelmét jelentette. –  Ez most azonban nem boldogít, nagyon örülnék neki, ha valaki más rugdosná a gólokat, én pedig csak hátul végezném a dolgomat, a végén pedig nyernénk. Jó dolog a gólszerzés, de lássuk be, ez most semmit nem ér számunkra.“

Az elvesztett pontok miatti csalódottságot azonban hamarosan újra a kemény munka váltja fel Kispesten, hiszen egy hét múlva már a Mezőkövesd ellen kell helyt állnia Horváth Ferenc együttesének a bajnokságban. Csapatkapitányunk szerint egyértelmű, mi a csapat célja azon a találkozón, ennek eléréséhez pedig a fehérvári tapasztalatokat is fel kell használni.

„Jó sokan bent maradtunk a meccs után az öltözőben beszélgetni, kiveséztük a meccset. Már akkor azt beszéltük a többiekkel, hogy sokkal többet kell futni labda nélkül, aktívabban kell elkérni a labdákat, ez egyébként a második félidőben már látszódott is – árulta el Batik Bence. – Remélem, tanulunk ezekből a hibákból, mert azt gondolom, az akaratunkkal tényleg nem volt baj. Ebből a meccsből is lehet építkezni, lehet belőle tanulni. A csapat alapja és tudása megvan, az ilyen mérkőzésekből le kell vonni a tanulságot. Ugyanúgy folytatjuk tovább a munkát, ugyanúgy készülünk majd a Mezőkövesd ellen is, ez egyértelmű, csak az a három pont hiányzik majd az öltözőből. A következő meccsen be kell gyűjteni.“

10/17/2021, 04:28 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club