Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kapott gól nélkül

Kapott gól nélkül

Club

Published: 09/07/2022, 12:50 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Öregfiúkcsapatunk második meccsét is megnyerte

Öregfiúk csapatunk hétfő este az újonc Dunaharaszti MTK csapatát fogadta a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban. A mieinknél csaknem egy csapatnyi játékos hiányzott, sérülés miatt nem játszott Erdei, Budovinszky, Fülöp, Sinkó, Máj, Patkó, Edelényi és Lukács.

Múltkori tudósításunkban azt írtuk, hogy csapatunk idény eleji formában játszott, nos, azóta belejöttek a fiúk, mert ezúttal remekül futballoztak. Több nagy helyzet után a 10. percben megszerezte az első gólt az együttes, Trembulyák tört be a tizenhatoson belülre, kicselezte a kapust is, majd a hosszú sarokba gurította a labdát (1–0).

Hét perc múlva Bábik jobbról adta be a labdát, Kamber 11 méterre a kaputól mellel levette a labdát, majd higgadtan a hálóba lőtt (2–0). Miközben a mieink állandó nyomás alatt tartották a vendégek kapuját, Plókai szinte unatkozott a gólvonal előtt. A ritka vendégakciók egyike után aztán a léc alól tolt ki egy nagy lövést, jelezve, hogy azért éberen figyeli az eseményeket. A bravúros védés után sokáig megint nem akad dolga. A haraszti kapu előtt Zana szép egyéni játék után került helyzetbe, de lövése pár centivel elkerülte a kaput. A mieink látványos játékkal sok helyzetet dolgoztak ki, majd a 34. percben növeltük az előnyünket, Móra baloldali beadását Kamber magasra felugorva gyönyörű fejessel csúsztatta a kapuba (3–0).

Szünetben egy helyen cserélt a Honvéd Bárányost Pisont váltotta. A második félidő forgatókönyve nem változott, a Honvéd támadott a Dunaharaszti ritka ellentámadásokkal próbálkozott.

Bábik bombáját a léc alól tornázta ki a kapus, majd pár perc múlva Lannert labdája csattant a kapufán. Az 53. percben Trembulyák állította be a végeredményt. Hungler mélységi passzával tört be a büntetőterületre, elhúzta a labdát a kapus mellett és 12 méterről a hálóba gurított (4–0). A mérkőzés végén szépíthettek volna a vendégek. A védelmünk egy kicsit bealudt, így két vendégjátékos mehetett a kapunk felé, Plókai azonban bravúros vetődéssel tisztázott.

Csapatunk megérdemelt győzelmet aratott a Dunaharaszti ellen, a gólkülönbség a helyzetek alapján akár a duplája is lehetett volna. Riválisaink közül az MTK és a Ferencváros is 8–0-ra nyert. Legközelebb szeptember 12-én az Ikarus ellen lép pályára öregfiúkcsapatunk.  

ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 2. FORDULÓ

HONVÉD-BKE–DUNAHARASZTI MTK 4–0 (3–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Szuhodovszki Dávid (Czirják B., Kiss B.)

G: Kamber, Trembulyák 2-2

Honvéd: Plókai – Bábik, Hungler, Kamber, Móra – Tóth Cs., Lannert, Zana, Csabankó – Bárányos (Pisont, a szünetben), Trembulyák 

09/07/2022, 12:50 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club