Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kecskeméttel mérkőzik mindkét felnőttcsapatunk

Kecskeméttel mérkőzik mindkét felnőttcsapatunk

Club

Published: 09/05/2022, 05:01 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Heti program – folytatódnak a bajnokik, hazai pályán az öregfiúk, pihen az U16

Már hétfőn, 19:30-kor elkezdődnek Kispesten a bajnoki küzdelmek a héten, ugyanis öregfiúk csapatunk a Dunaharaszti MTK együttesét fogadja a Honvéd-MFA utánpótlásközpontjában.

Akadémiai csapataink közül elsőként szerdán az U15 lép pályára, felkészülési találkozón. Bogdánfi Márton csapata a TSC Topolyához látogat vendégségbe.

A következő tétmérkőzésig hétfőtől egészen szombatig kell majd várnunk, akkor viszont belehúznak alakulataink. Délelőtt 10 órakor lép pályára az U19 és az U14 is, előbbi az MTK vendégeként, míg utóbbi a Vasas vendéglátójaként szerepel. U17-es gárdánk is utazik, ők az ETO FC Győr ellen lépnek pályára, pontban délben.

Miután véget értek a korosztályos összecsapások jöhetnek a felnőttek. NB I-es és NB III-as együttesünk is a Kecskemét csapatát fogadja.

NB I-es csapatunk szezonbeli első szombati mérkőzésén 17:45 órai kezdéssel fogadja a Kecskeméti TE együttesét, míg második csapatunk vasárnap, a már megszokott időpontban, 11 órakor indítja útjára a labdát a Bács-Kiskun megyeiek ellen.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2022. szeptember 5., hétfő

Öregfiúk I. osztály, 2. forduló
Honvéd BKE–Dunaharaszti MTK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 19:30

2022. szeptember 7., szerda

U15, nemzetközi felkészülési mérkőzés
TSC Topolya–Honvéd-MFA
Topolya, 14:00

2022. szeptember 10., szombat

U19, Kiemelt csoport
MTK Budapest–Honvéd-MFA
Lantos Mihály Sportközpont, 10:00

U17, Kiemelt csoport
ETO FC Győr–Honvéd-MFA
Győr, ETO Sportközpont, 12:00

U14, Kiemelt csoport
Honvéd-MFA–Vasas Kubala Akadémia
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 10:00

OTP Bank Liga, 8. forduló
Budapest Honvéd FC–Kecskeméti TE
Bozsik Aréna, 17:45

2022. szeptember 11., vasárnap

NB III, közép csoport, 8. forduló
Budapest Honvéd II–Kecskeméti TE II
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

09/05/2022, 05:01 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club