Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Keményen dolgozik mindenki“

„Keményen dolgozik mindenki“

First team

Published: 06/28/2024, 04:33 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Az előző szezon tapasztalatai is segítik a közös munkát a felkészülés során

Négy hét telt el az előző idény utolsó bajnokija és az új szezon első edzése között, ami persze nem jelenti azt, hogy első csapatunk tagjai ennyi pihenőt kaptak, ugyanis a szabadság alatt is kellett mozogniuk a játékosoknak.

„Adtunk ki feladatot a csapat tagjainak, amit a srácok becsülettel végre is hajtottak, teljesen rendben lévő állapotban tértek vissza és vágtunk bele a munkába – mondta vezetőedzőnk, Csertői Aurél, aki a múlt hét végi orvosi vizsgálatokat, illetve felméréseket követően hétfőn kezdte el a felkészülést az első keret tagjaival. – Keményen dolgozik mindenki, elégedett vagyok az edzésmunkával, tudjuk is, sok melót kell beletenni az edzésekbe, gyakorolni folyamatosan, hogy fejlődni tudjunk. A felkészülés során komoly csapatokkal találkozunk, jó erőfelmérőt jelentenek majd a mérkőzések, mindannyian arra készülünk, hogy jobban szerepeljünk, mint az előző idényben.“

A munkát az is segíti, hogy Csertői Aurél már tavaly november óta irányítja első csapatunkat, így a kerettagok jelentős részét ismeri, ahogy a játékosok is tudják már, hogy mit vár el tőlük a szakvezető és a stáb, s az elmúlt időszak tapasztalataira is lehet építeni a folytatásban.

„A felkészülés első két hete alapvetően a kondicionálásról szó, de nem lehet csak az erőre fókuszálni, hiszen három edzőmeccsünk is lesz már, ezért komplex edzéseket végzünk, próbálunk minden területen előbbre lépni – folytatta Csertői Aurél. – Mindenképpen segít, hogy nem a nulláról kezdtük a közös munkát, már van egy elképzelés, egy játékstílus, amit helyenként sikerült is megvalósítani, ezt kell tovább finomítani és a minőséget javítani.“

A felkészülés során öt találkozó vár a csapatra, ebből három mérkőzésen NB I-es riválissal szemben lépünk pályára, továbbá az előző NB II-es idény bronzérmesével és az NB I egyik kiesőjével meccselünk. Csertői Aurél ennek kapcsán kiemelte, nem híve annak, hogy gyengébb ellenfelekkel játszunk, hiszen az erős együttesek ellen tudjuk igazán felmérni, hol is tartunk a felkészülésben.

„A szünetben én is pihentem egy kicsit, az otthoni teendők lefoglaltak, inkább azokra figyeltem, de azért teljesen nem lehet kikapcsolni, hiszen a foci az életünk, az mindig ott van az ember fejében, vártam már, hogy elkezdjük a közös munkát a csapattal“ – tette hozzá Csertői Aurél.


06/28/2024, 04:33 PMFirst team

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team