Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kerezsi, Szappanos – szinte kéz a kézben

Kerezsi, Szappanos – szinte kéz a kézben

Club

Published: 05/09/2023, 04:20 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Akadémista támadónk és kapusunk egyaránt kiemelkedőt nyújtott, mellettük Tamás Krisztián is a forduló legjobbjai között volt

A kisvárdai pontszerzésünket követően a Kecskemét elleni sikerből is fontos szerepet vállalt Kerezsi Zalán és Szappanos Péter, teljesítményüket pedig a szakportálok is elismerték, hiszen helyet kaptak a 30. forduló válogatottjában, illetve a legszebb gólok/védések között is találkozhatunk velük.


A Magyar Labdarúgó Szövetség szokásos összeállításában Kerezsi Zaláné a második legszebb gól, míg Szappanos Péter a védések között csípte el a második pozíciót: támadónk találata ráadásul három pontot érő gól volt, míg kapusunk a hajrában hárított bravúrral Tóth Barna kísérletét követően.


A 30. kör zárásaként természetesen az m4sport.hu, a csakfoci.hu és a Nemzeti Sport összeállította a maga csapatát, Kerezsi Zalán pedig mindhárom együttesben helyet követelt magának a Kecskemét elleni teljesítményével és győztes góljával.

„A kispestiek legveszélyesebb játékosa volt a Kecskemét ellen. Kisvárdán döntetlent jelentő gólt szerzett, most pedig három pontot ért a találata, amivel a Honvéd elmozdult a kiesőhelyről“ – írta Kerezsiről a csakfoci.

Akadémistánknak kispesti csapattársai is vannak a legjobbak között, hiszen Tamás Krisztán az M4 Sport együttesében, míg Szappanos Péter a sportcsatorna és a csakfoci tizenegyében egyaránt szerepel.


„Emlékezetesre sikerült az 50. NB I-es mérkőzése a Honvéd színeiben. Ugyan az első félidőben volt egy hibája, amikor elpasszolta a labdát, de azonnal javított. Szünet után pedig két nagy védéssel járult hozzá a kispestiek győzelméhez: először Katona közeli lövését védte, majd később Tóth 7 méteres próbálkozásánál mutatott be hatalmas bravúrt“ – méltatta kapusunkat cikkében a csakfoci.


05/09/2023, 04:20 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club