Bár az öregfiúk-bajnokságban a Honvéd–MTK csúcsrangadónak számít, ezúttal csak presztízsjellege volt a meccsnek, ugyanis a mieinknek a bajnoki cím elhódításához 11 góllal kellett volna verni a kék-fehéreket. Végül négyel nyertünk, sovány vigasz, hogy a pályán a Honvéd volt a jobb, hiszen idegenben és hazai pályán is elverte a az MTK-, a zöld asztal mellett viszont a kék-fehérek lettek a befutók. (Az őszi győzelmünk három pontját jogosulatlan játék miatt az MTK kapta meg.)
Az előzmények ellenére jó iramú, látványos találkozót vívott a két együttes. Souleymane Youla ezúttal is elemében volt, három góllal járult hozzá a győzelemhez. A mindig optimista, szépszámú közönség a 20. percben elkezdett reménykedni, miután Kamber és Youla duplájával már 3–0-ra vezetett a Honvéd. Kanta 38. percben szerzett góljával azonban elszálltak a remények.
Az első félidő 3–1-es kispesti vezetéssel zárult, de a helyzetek alapján akár 6–1 is lehetett volna a javunkra. Szünet után előbb Patkó, majd Youla folytatta gólgyártást. Az 53. percben az MTK Villányi révén szépített, végül Lannert állította be a 6–2-es végeredményt.
A győzelemmel a Honvéd BKE pontszámban behozta ugyan ellenfelét, de jobb gólkülönbségének köszönhetően az MTK végzett az első helyen és szerezte meg a bajnoki címet.
ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, I. OSZTÁLY, 22. FORDULÓ
HONVÉD BKE–MTK BUDAPEST BK 6–2 (3–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Apkó Tamás (Gyana G., Sudicky B.)
G: Youla (14., 20., 51.), Kamber (11.), Patkó (44.), Lannert (72.), illetve Kanta (38.), Villányi (53.)
Honvéd: Komora — Lázár, Kamber (Máj, 47.), Erdei (Kovács K., 67.), Bábik — Bárányos (Trembulyák, 74.), Lannert (Csabankó, 77.), Cseke (Rajz, a szünetben), Sinkó (Tóth Cs., a szünetben) — Patkó (Plókai 74.) Youla





