Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Két meccs, két gólpassz

Két meccs, két gólpassz

Matches

Published: 07/04/2024, 12:00 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Lőrinczy Attila Keresztes Noel és Szabó Alex találatát készítette elő

A Budapest Honvéd túl van a második edzőmeccsen. Az elsőn NB I-es ellenfelet, a Zalaegerszeget győzték le a mieink, a másodikat régi riválisunk, Vasas ellen elvesztettük ugyan, de az első félidőben több szép lehetőségünk volt és ekkor 2–0-s előnyre tettünk szert. Lőrinczy Attila mondhatni bajnoki formában kezdte a felkészülési meccseket,  a ZTE és a Vasas ellen is gólpasszt adott, a csapat irányítóját a felkészülésről és a két meccsről kérdeztük.

„A ZTE elleni mérkőzés más volt, mint a szerdai — kezdte középpályásunk.– Andráshidán 40 fokos melegben futballoztunk, ami igencsak megnehezítette a dolgunkat. Ennek ellenére ott is voltak a játékunkban olyan elemek, amiket szeretnénk majd a bajnokikon is viszontlátni, de természetesen maradt még csiszolnivaló az összjátékunkban. A zalaegerszegi sikernek örültünk, mert minden meccset meg akarunk nyerni, de a felkészülési meccseken nem a győzelem az elsődleges feladat, hanem a játékelemek begyakorlása.” 

Az angyalföldiek ellen az első félidőben remekül, szemre is tetszetősen futballozott a csapat, nem egyszer tapsra ragadtatva a közönséget. Lőrinczy Attila most is karmestere volt az együttesnek. Andráshidán Keresztes Noelnek, a Vasas ellen Szabó Alexnek adott gólpasszt, ráadásul szabadrúgásból a kapufát is megdöngette.

„Voltak jó kombinációk, szép gólokat rúgtunk, de nyilván hibákat is vétettünk – tért át karmesterünk a Vasas-meccsre.  –  Több mint három hét van még a felkészülésből, három mérkőzés is vár ránk, ebben az időszakban kell kijavítani ezeket a hibákat. A nyári időszak elején tartunk, még nem is vagyunk kilencvenperces állapotban, most az a fontos, hogy mindenki lehetőséget kapjon.”

Ahogy Lőrinczy Attila is említett, sorba játsszuk a felkészülési meccseket. A Zalaegerszeg és a Vasas után szombaton Győrött lép pályára a Budapest Honvéd.

„Sokat dolgozunk, de ez az időszak ilyen, a sok munkáról szól – mondta Lőrinczy Attila. – Nagyjából megmaradt az alapcsapatunk Néhány új játékos csatlakozott hozzánk, akik jól illeszkednek a játékunkba. Szerintem a két meccs alapján egész jó játszottunk. A hátralévő mérkőzések feladata, hogy a hibákat kijavítsuk. Folytatjuk tovább a munkát és várjuk már, hogy kezdődjön a bajnokság.”

A BUDAPEST HONVÉD FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI

Június 29., szombat, 13:00
Zalaegerszegi TE FC–Budapest Honvéd FC 1–2
Andráshida

Július 3., szerda, 10:30
Budapest Honvéd FC–Vasas FC 2–3
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont


Július 6., szombat, 11:00
ETO FC Győr–Budapest Honvéd FC
Győr, ETO Park, zárt kapuk mögött

Július 13., szombat, 18:00
MTK Budapest–Budapest Honvéd FC
Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

Július 20., szombat
Mezőkövesd Zsóry FC–Budapest Honvéd FC
Mezőkövesd

07/04/2024, 12:00 PMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team