Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kétmeccses hét

Kétmeccses hét

Club

Published: 10/25/2021, 12:25 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Heti program – a kupában és a bajnokságban is megméretés vár a Honvédra

Erőltetett menet. Mindössze három nappal a Mezőkövesd elleni bajnoki után újra pályára lép a Budapest Honvéd, amely szerdán a Zalaegerszeg otthonában szerepel a Magyar Kupa következő fordulójában, vasárnap azonban újra a bajnoki pontokért küzd majd, méghozzá a PAFC vendégeként.

Az előző két héttel ellentétben, amikor második csapatunkra várt dupla terhelés, az NB III-as bajnokságban ezúttal „csak“ egy mérkőzést játszik Simon Miklós együttese, amely vasárnap Makóra utazik. Az U17-es korosztály kivételével újra bajnoki meccset vívnak utánpótláscsapataink is: az U19 a Diósgyőr, az U14 a Kisvárda otthonában szerepel, míg az U16 és az U15 egyaránt az MTK-nál vendégeskedik. A hölgyeknél az U19-es csapat a Kecskeméttel, az U14-es a BMTE együttesével találkozik hazai pályán, míg az U16 a KISE-hez látogat. 


A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2021. október 27., szerda

MOL Magyar Kupa, 4. forduló
ZTE FC–Budapest Honvéd
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 19:30

Aranyoroszlánok
M4 Sport, 16:27

Leány Regionális U14-es bajnokság, 6. forduló
Budapest Honvéd–BMTE-Airnergy FC
Tichy Lajos Sportcentrum, 15:30

2021. október 30., szombat

U19-es bajnokság, 8. forduló
DVTK–Budapest Honvéd-MFA
Miskolc, DVTK Edzőközpont, 13:00

U16-os bajnokság, 9. forduló
MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA
Lantos Mihály Sportközpont, 10:00

U15-ös bajnokság, 9. forduló
MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA
Lantos Mihály Sportközpont, 10:00

U14-es bajnokság, 9. forduló
Várda Labdarúgó Akadémia–Budapest Honvéd-MFA
Kisvárda, Várkerti Sporttelep, 12:00

Leány Regionális U16-os bajnokság, 6. forduló
KISE–Budapest Honvéd
KISE Sporttelep, 14:00

2021. október 31., vasárnap

OTP Bank Liga, 11. forduló
PAFC–Budapest Honvéd
Felcsút, 17:00

NB III, Közép csoport, 15. forduló
Makó FC–Budapest Honvéd II
Makó, Városi Sportcentrum, 13:00

Leány Regionális U19-es bajnokság, 8. forduló
Budapest Honvéd–Kecskeméti LC
Tichy Lajos Sportcentrum, 15:00

10/25/2021, 12:25 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club