A PAFC elleni hazai bajnoki találkozónkat követően ismét a Bozsik Arénában lépünk pályára, a Ricardo Moniz irányította Zalaegerszeget fogadjuk az OTP Bank Liga 23. fordulójában. Kedves emlékeink lehetnek a kék-fehérek elleni legutóbbi összecsapásunkról, hiszen akkor idegenben győztük le őket 2–0-ra Samperio duplájával. Ezúttal Kispesten mérkőzünk meg velük a bajnokság harmadik harmadának nyitányán, a szombat 19:30-kor kezdődő mérkőzéshez kapcsolódó legfontosabb információkat az alábbiakban olvashatjátok.
Szurkolói információk
– A belépők elővételben elérhetőek online a Jegymester oldalán.
– A 14 év alatti fiatalok számára a 2022/2023-as idényből hátralevő hazai mérkőzésekre díjmentes a belépés.
– A mérkőzés napján a Bozsik Aréna pénztárai három órával a kezdés előtt, 16:30-kor nyitnak.
– A Honvéd Shop délután 14:30-tól vár titeket.
– A stadion kapui 18:00 órakor nyitnak.
– Kérünk titeket, hogy a sorban állás elkerülése végett lehetőleg elővételben vegyétek meg a jegyeket vagy érkezzetek időben a stadionhoz.
Érdekességek
– A párosítás gólkirálya Kozma Mihály 12 góllal. A zalaegerszegiek legjobbja Kenesei Krisztián 10 találattal.
– Az eddig 84 bajnoki mérkőzést összesen 398 648 néző látta. A nézőcsúcs 1973-ban született, amikor Zalaegerszegen 18 ezren látogattak ki a meccsre.
– A leggyakoribb eredmény az 1–0, a zalaegerszegiek ötször, a kispestiek tizenháromszor nyertek ilyen különbséggel.
– A párosítás történetében öt öngól született. A Honvéd játékosai háromszor, az egerszegiek kétszer tévesztettek kaput.
– A párosítás összesített mérlege a Honvéd szempontjából: 84 mérkőzés, 41 győzelem, 18 döntetlen, 25 vereség, 135 rúgott, 100 kapott gól.
– Az eddigi bajnoki mérkőzések helyszínei:
43: Zalaegerszeg
37: Kispest, Bozsik Stadion, Bozsik Aréna
2: Új Hidegkuti Stadion
1: Vasas-pálya (Fáy utca), Csepel
– Az eddigi meccseken összesen 20 kiállítás történt. A zalaegerszegiek közül Simon Károly, Mihalecz István, Major Ferenc, Wittmann Géza, Vincze Ottó, Ivan Dudic, Koplárovics Béla és Szalai Tamás, a kispestiek közül Lukács Sándor, Fitos József, Varga István, Plókai Attila, Mirko Jovanovic, Cseke István, Farkas András, Bárányos Zsolt, Borgulya István, Váczi Zoltán, Hercegfalvi Zoltán és Hajdú Norbert kapott piros lapot.
– A mérkőzés napján, március 11-én eddig 13 bajnoki meccset játszott a Honvéd. A mérleg 5 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség, 14 lőtt, 14 kapott gól. Március 11-én egy alkalommal már játszottunk a Zalaegerszeggel, 2000-ben, a Bozsik Stadionban Faragó István góljával 1–0-ra nyert a Kispest-HFC.
– A jelenlegi keretből négyen mondhatják el magukról, hogy gólt lőttek a Zalaegerszegnek. Nenad Lukic (3), Tamás Krisztián (2), Jairo Samperio (2) és Zsótér Donát (1) talált be a kék-fehérek kapujába.
– A ZTE jelenlegi keretében Gergényi Bence, Kálnoki-Kis Dávid, Klausz Milán, Németh Dániel és Szendrei Norbert személyében öt olyan labdarúgót találunk, aki korábban a Budapest Honvéd játékosa volt.
Amit a ZTE-ről tudni érdemes
Alapítva: 1920
Klubszínek: kék-fehér
Stadion: ZTE Aréna
Jelenlegi helyezés: 8.
Legutóbbi mérkőzés: Paksi FC (vereség)
Vezetőedző: Ricardo Moniz
– Az egerszegiek legeredményesebb játékosa Eduvie Ikoba, a hórihorgas támadó 10 találatnál jár az idei szezonban.
– Ricardo Moniz csapatából két játékos is hat sárga lapot gyűjtött bajnoki mérkőzéseken, de a Huszti, Sankovic duóból csak előbbi jutott a kiállítás sorsára.
– A ZTE-nek plusz egyes a gólkülönbsége, amelynél jobbat csak három csapat tud felmutatni a mezőnyben.
A ZTE legutóbbi öt idegenbeli mérkőzése a 2022/2023-as szezonban:
PAFC–ZTE 1–0
Debreceni VSC–ZTE 3–0
Kisvárda Master Good–ZTE 0–3
Ferencvárosi TC–ZTE 2–1
MOL Fehérvár FC–ZTE 1–1
HAZAI STATISZTIKA
41 mérkőzés
23 győzelem
10 döntetlen
8 vereség
68 lőtt gól
32 kapott gól
GÓLLÖVŐLISTA
Honvéd
9: Kozma Mihály
ZTE
4: Kenesei Krisztián
LEGEK
Legtöbb néző: 10 000 (1973 és 1985)
Leghosszabb győzelmi sorozat: 5 mérkőzés (1974-1978 és 1980-1985)
Leghosszabb veretlenségi sorozat: 14 mérkőzés (1973-1985)
Legnagyobb különbségű győzelem: 6–0 (1973)
Legnagyobb különbségű vereség: 0–2 (2001)
A legutóbbi öt egymás elleni hazai bajnoki mérkőzés eredménye:
2022.07.29: Budapest Honvéd–ZTE FC 0–1
2021.12.11: Budapest Honvéd–ZTE FC 2–2
2021.01.24: Budapest Honvéd–ZTE FC 2–2
2020.02.08: Budapest Honvéd–ZTE FC 2–0
2012.03.10: Budapest Honvéd–ZTE FC 2–0





