Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kezdőlökés – Videó!

Kezdőlökés – Videó!

Club

Published: 11/24/2021, 01:12 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Kölcsönfigyelő – Eördögh András gólja indította el a siófoki gólzáport

Az NB I-ben, az NB II-ben és légiósként is szerepelnek Honvéd-játékosok, kölcsönfigyelő rovatunkban pedig megnézzük, hogyan teljesítettek a kispestiek az előző héten.

Boros Roland, Eördögh András, Horváth Milán (BFC-Siófok): óriási ködben a Siófok a Tiszakécskét fogadta és magabiztos 4–1-es sikert aratott. Boros Roland, illetve Horváth Milán nem szerepelt a keretben, Eördögh András viszont igen, ő szerezte csapata első gólját, emellett végigjátszotta a találkozót.


Fazekas Lóránt, Tóth Péter (Békéscsabai Előre 1912 FC): négy döntetlen után győzött a Békéscsaba a Győr vendégeként (1–0). Fazekas Lóránt a 79. perctől kapott lehetőséget. A második csapat Hajdúszoboszlón 4–0-ra kikapott, Tóth Péter mind a 90 percet a pályán töltötte.

Kocsis Dominik (Diósgyőri VTK): zsinórban hatodik meccsén nyert a DVTK és ezzel a tabella második helyére lépett előre, ezúttal a Budaörsöt múlta felül Kondás Elemér együttese. Kocsis Dominik az 56. percben állt be, viszont sérülés miatt a 73. percben le kellett cserélni.

László Dávid (Budafoki MTE): nem született gól a Budafok nyíregyházi vendégszereplésén (0–0). László Dávid 67 percet kapott edzőjétől.

Szabó Alex (Szolnoki MÁV FC): Tisza-parti rangadót rendeztek az NB II-ben, a Szeged látogatott Szolnokra és vitte el mindhárom pontot (2–0). Szabó Alex, ahogy már megszokhattuk, ezúttal is végigjátszotta a meccset, az 58. percben sárga lapot kapott.

Tóth-Gábor Kristóf (Szombathelyi Haladás FC): a tabellán elfoglalt helyezések alapján a Vasas és a Haladás találkozója biztosította a forduló rangadóját, ahol az angyalföldiek diadalmaskodtak 1–0-ra. Tóth-Gábor Kristóf a 70. perctől kapott lehetőséget.

Soltész Dominik (Debreceni VSC): Joan Carrillo vereséggel debütált a DVSC kispadján, 3–1-re győzött az Újpest. Soltész Dominik a 83. percben állt be.

Bocskay Bertalan (Topolyai SC): a Metalac jobbnak bizonyult a Topolyánál (2–1). Bocskay Bertalan végig a pályán volt, a 64. percben a játékvezető sárga lapot mutatott fel neki.

Bartha Botond (Bologna Primavera): a Bologna fiataljai nem tudtak pontot szerezni a Roma ellen (3–1). Bartha Botond cserepados volt.

Török Kevin (Lecce Primavera): a Lecce U19-es csapata 5–1-re kikapott a Spaltól. Török Kevin végigjátszotta a mérkőzést.

Megyeri Gábor (Perugia Primavera): a Spezia otthonában a Peruiga Primavera nyert 1–0-ra. Megyeri Gábor őrizte együttese kapuját.

Artur Craciun (Lokomotiv Plovdiv): a Lokomotiv Plovdiv 3–1-es sikert ért el a Lokomotiv Szófiával szemben. Artur Craciun kezdőként kapott lehetőséget, a 68. percben sárgát kapott, a 77. percben pedig lecserélték.

11/24/2021, 01:12 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club