Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kiböjtöltük!

Kiböjtöltük!

Club

Published: 10/28/2021, 04:01 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Első kapott gól nélküli mérkőzését épp korábbi klubja otthonában játszotta Szappanos Péter

„Ezt nem gondoltam volna!“ – nevetett fel Szappanos Péter, miután éppen korábbi csapata, a ZTE ellen sikerült először kapott gól nélkül zárnia a Honvéd kapujában. Jókedve nem volt alaptalan, hiszen a hibátlan meccs az is jelentette, hogy nagy küzdelemben, hosszabbítás után kiharcolta a továbbjutást a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé a Budapest Honvéd.

„Kiböjtöltük – sóhajtott Szappanos Péter, aki 12 meccset várt arra, hogy végre lehúzza a rolót a kapuban. – A végén már volt egyfajta nyomás, az első pár mérkőzésen még kínjában mosolyog az ember, hogy van ilyen, olykor becsúszik egy-egy gól, de amikor már lemegy majdnem egy teljes kör a bajnokságból és a kupában is gólt kaptunk, akkor egy idő után görcsössé válsz ettől. Ezúttal ezt ki tudtam zárni, de nyilván a szerencse és a társak is kellettek hozzá, hogy kapott gól nélküli meccset tudjunk produkálni.“

Az pedig már a sors fintora, hogy épp Zalaegerszegen sikerült átlépnie ezt a mérföldkövet Szappanos Péternek, ahol korábban négy szezont töltött el. 30 esztendős játékosunk bevallotta, bele sem gondolt, hogy zsinórban két korábbi klubja ellen kell bizonyítania – hiszen a kék-fehérektől Mezőkövesden át vezetett útja Kispestre –, de jobbnak is véli, hogy nem volt sok idő gondolkozni a vasárnapi és a szerdai találkozó között. Vallja, minden mérkőzés előtt maga mögött kell hagyni a múltat az embernek, a hétközi kupameccsre készülve maga is arra koncentrált, hogy a jó teljesítményével segíteni tudja a csapatot. 

„Sejtettük, hogy nem lesz egy könnyű, nyugodt meccs a zalaegerszegi. Egy picit görcsösek is voltunk, hiszen mindenképpen szerettünk volna továbbjutni. Nekünk ez úgymond kötelező győzelem volt, hogy a hétvégi csúfos vereséget elfeledtessük, a Zalaegerszegnek viszont nem volt kés a torkán – világított rá kapusunk a mérkőzés egyik nehézségére. – Nagyon örültünk, hogy a szurkolóink ide is elkísértek bennünket, az ő buzdításuk is kellett a sikerhez. Az, hogy hosszabbításban dőlt el a meccs, semmit nem von le az érdemeinkből, végig uraltuk a találkozót, ezt mutatja az is, hogy nem kaptunk gólt, a csapatnak is óriási lökést adhat ez. Kompaktan védekeztünk, stabilak voltunk, leredukáltuk a hibák számát a korábbiakhoz képest, és a labdabirtoklási fölény is azt mutatja, hogy jobb csapat vagyunk, ami a végén az eredményben is kiütközött.“

Ahogy a Mezőkövesd és a ZTE elleni találkozó között, úgy a kupacsatát követően sincs sok ideje regenerálódni a társaságnak, hiszen vasárnap Felcsúton van jelenése a Honvédnak az OTP Bank Liga soron következő fordulójában. 

„Megmondom őszintén, én jobban is szeretem ezt a feszített tempót, nincs sok idő gondolkozni, az örömre és a bánatra is kevés idő jut – árulta el Szappanos Péter. – Gondoljunk csak bele egy bokszoló helyzetébe, aki egy vereség után lehet, hogy tíz hónap múlva lép majd csak újra ringbe. Ezzel szemben a fociban van, hogy három-négy napról beszélünk csak, mint jelen esetünkben is, ez a szépsége, ha mélységbe is esel, nagyon gyorsan tudsz javítani rajta. Nekünk a kupameccsen is a javítás volt a célunk, hogy hétvégén önbizalommal telve tudjunk a felcsúti meccsen pályára lépni, erre ugyanis nagy szükségünk van, hogy elhozzuk onnan a három pontot.“

10/28/2021, 04:01 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club