Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kicsúszott a kezünkből a mérkőzés

Kicsúszott a kezünkből a mérkőzés

Matches

Published: 01/29/2023, 07:37 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Hiába Nenad Lukic gólja, a jó első félidőt rossz második követte

A Szusza Ferenc Stadionban rendezett Újpest FC elleni találkozóval kezdtük meg a tavaszi idényét a 2022/2023-as bajnoki szezonnak, ami rendkívül jól indult a mi szempontunkból. A 30. percben Nenad Lukic tizenegyesből szerezte meg a vezetést együttesünknek, ráadásul a találat előtt és után is több lehetőségünk akadt az ellenfél kapuja előtt. A második játékrészben nemcsak a játék képe, hanem az eredmény is 180 fokos fordulatot vett és végül az Újpest 2–1-es hazai sikerével ért véget a találkozó. Az immáron hét gólos Nenad Lukic csalódottan foglalta össze a mögöttünk hagyott 90 percet.

„Annak ellenére, hogy mindig jó betalálni és góllal segíteni a Honvédot, rossz érzések keringenek bennem  – kezdte Nenad Lukic –, mert egy jó első félidő után, a második teljes katasztrófa volt, amiért rendkívül csalódott vagyok. Szétestünk és kicsúszott a kezünkből a mérkőzés, ez nem történhet meg újra.”

30 éves támadónk értetlenül áll az összecsapás második fele előtt, amit most arra kell felhasználni, hogy lehetőleg ne kövessünk el hasonló hibákat a jövőben.

„Nem tudom mi történt, de az igen, hogy ezen azonnal változtatni kell – folytatta Lukic. – A második 45 percben nem mutattuk meg azt a karaktert, ami bennünk van, és amit az elsőben a pályára vittünk, nem voltunk elég bátrak, sok volt a pontatlanság. Nem ezt a helyet érdemeljük, amit most elfoglalunk a tabellán, és a mérkőzés első felében ezt bizonyítottuk. Sajnos ilyen a futball, amiben benne van, hogy az ellenfél megfordítja az eredményt, de akkor sem mutathatunk ennyire nagy különbséget egy találkozón belül. Tanulnunk kell az itt elkövetett hibáinkból.”

Házi góllövőlistánk éllovasa szerint a lehető leghamarabb el kell felejteni a vereséget és elkezdeni fókuszálni a következő mérkőzésre. A Kisvárda elleni zárt kapus bajnokin a 14 év alatti szurkolóink buzdíthatják majd csapatunkat.

„Tudjuk, hogy mit jelent a Honvéd a szurkolóknak és szeretnénk a lehető leghamarabb feledtetni a vereséget. Jövő héten ugyan a tábor nem lehet kint a mérkőzésen, ami nem könnyíti meg a helyzetünket, de úgy készülünk, hogy az őszi mérkőzéshez hasonlóan győztesen hagyjuk el a pályát a Kisvárda ellen” – fejezte be Nenad Lukic.

01/29/2023, 07:37 PMMatches

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club