Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kiismerhetetlen ellenféllel szemben

Kiismerhetetlen ellenféllel szemben

Club

Published: 08/13/2022, 06:00 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Lazar Cirkovic nagyon várja a bemutatkozást a Bozsik Arénában

A MOL Fehérvár FC ellen kezdőként debütált csapatunkban Lazar Cirkovic, aki vasárnap a Paks elleni mérkőzésen először játszhat Budapest Honvéd szerelésében a Bozsik Arénában.

„Az eredmény ellenére nagyon örülök, hogy be tudtam mutatkozni a Honvédban, de természetesen csalódott vagyok a mutatott játékunk miatt – kezdte mondanivalóját nyári szerzeményünk. – Remélem, hogy hazai közönség előtt más arcunkat mutatjuk a hétvégén. Már nagyon várom, hogy Honvéd-mezben lehessek a Bozsik Arénában. Azt már megtapasztaltam, hogy fantasztikus szurkolótáborunk van, akik megérdemlik a sikereket.”

Hórihorgas középhátvédünk örül, hogy Kispesten újra együtt játszhat Herdi Prengával, de tisztában van vele, hogy javulni kell, mert ez még nem az a teljesítmény, amivel az előző idényben felhívták magukra a figyelmet. Hétvégén a Paks csapata ellen újra pályán lehet az „ezüstvédelem”, és Cirkovic remélhetőleg nemcsak az első hazai fellépésének, hanem szezonbéli első győzelmünknek is örülhet a Bozsik Arénában.

„Nagyon jó érzés volt újra együtt lenni a pályán, de elveszítettük a találkozót, így nem értékelhetem jónak a teljesítményemet – folytatta a 29 éves bekk. – Mikor pályára lépek, minden mérkőzést szeretnék megnyerni, és a lehető legkevesebb gólt kapni. Ez most nem jött össze, nagyon bosszús vagyok miatta. Ami a heti felkészülésünket illeti, úgy érzem, hogy jól halad a csapat. Ebben segít, hogy az öltözőben jó a légkör, segítjük egymást, hogy együtt kapjunk erőre. Több új játékosunk is van, új a stáb is, de a régiek sokat segítenek, hogy itthon érezzük magunkat. Kell még egy kis idő, hogy minden a helyére kerüljön, de keményen dolgozunk azon, hogy ez a lehető leghamarabb sikerüljön és a pályán is látható legyen. Remélem, hogy már a Paks ellen is így lesz ez.”

Hétvégi ellenfelünkkel szemben kemény összecsapásra számít és hiszi, hogy ezúttal mi jövünk ki győztesen a párharcból.

„A Paks egy különleges együttes ebben a bajnokságban. Olykor kiismerhetetlen, hiszen rengeteg gólt lőnek, mellette sokat is kapnak, így biztos, hogy a védelmünknek és a támadóinknak is meg kell küzdeni majd a három pontért, de ezért dolgoztunk egész héten. Úgy megyünk majd ki a pályára, hogy megnyerjük a mérkőzést” – tűzte ki a célt a hétvégére Lazar Cirkovic.

08/13/2022, 06:00 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club