Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kispesti segítség

Kispesti segítség

Club

Published: 06/20/2021, 06:10 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Szurkolóink és dolgozóink is részt vettek a klub által szervezett véradáson

Pénteken rendeztük meg a Budapest Honvéd FC által szervezett véradást, amely a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal való együttműködésében jött létre, és ami azt is jelenti, hogy klubunk csatlakozott a véradók táborához.

Az egésznapos eseményen ott voltak a Budapest Honvéd FC vezetői, edzői, dolgozói, sőt szurkolóink közül is jó néhányan jelentkeztek a véradásra, így örömmel mondhatjuk, hogy a kispesti közösség is hozzájárult ahhoz, hogy életeket menthessenek az orvosok, hiszen Naponta mintegy 1800 véradóra van szükség, hogy biztonságos vérkészlet álljon rendelkezésre a műtétekhez, baleseti sérültek ellátásához, vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez.

„Örömmel tölt el, hogy végre sikerült becsatlakoznunk a rendszeres véradók táborához – kezdte a véradás szervezésében jelentős szerepet vállaló Varga Zsóka, klubtelevíziónk, az Aranyoroszlánok műsorvezetője. – Hónapokkal ezelőtt fogalmazódott meg bennünk a segítségnyújtás ezen formája, de szem előtt tartva az első csapatunk, akadémistáink, kollégáink védelmét, ezidáig a koronavírusos időszak nem tette ezt lehetővé. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy ilyen fantasztikus közösségben végezhetem a munkám, ahol gyakran használjuk a Honvéd család kifejezést. Nem ok nélkül. Ez egy újabb megerősítése összefogásunk fontosságának. A jelentkezés természetesen önkéntes volt, de volt azért, aki bátorításra szorult, mivel sokan most lettek első véradók. Ugyanakkor jó néhány kollégának, szurkolónknak már a sokadik alkalom volt a mostani. Hatalmas köszönet és tisztelet valamennyi bátor véradónknak! Ahogy Martin Luther King fogalmazott: Segítsünk másokon! Mert mások is mi vagyunk.”

A következő kispesti véradásra a tervek szerint szeptemberben kerül sor, míg a mostani alkalomról a június 23-i Aranyoroszlánokban is láthattok majd egy összeállítást.

06/20/2021, 06:10 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club