Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kispesti siker Komlón

Kispesti siker Komlón

Club

Published: 07/02/2022, 12:00 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Legendás meccsek – Szőcs góljára ötször válaszolt a Honvéd

Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, közte két olyan találkozót, ahol a kispesti csatárok 5 gólt lőttek ellenfelüknek.


PUSKÁS DUPLÁZOTT
1945.06.29.: MÁVAG–Kispesti AC 0–5 (0–3)

A mérkőzés kezdetére szép számú közönség gyűlt össze, a publikum döntő többsége a kispestiekre volt kíváncsi. A KAC nagy erővel kezdett és már a 3. percben gólt ért el. Nemes a 16-os vonalán álló Puskáshoz emelte a labdát, az összekötő ballal szépen levette, majd jobbal nagy gólt rúgott a jobb sarokba (0–1). A Kispest továbbra is támadásban maradt. A 23. percben a hazaiak egyik védője 16 méterre a kaputól kézzel ütött a labdába. Olajkár szokása szerint messziről futott neki a szabadrúgásnak és a sorfal fölött óriási erővel a léc alá bombázott (0–2). Néhány perccel később a kiugró Mészárost kézzel lerántották, ez is szabadrúgást ért. A MÁVAG-védők sietve felállították a sorfalat. Olajkár állt a labda mögé, Mészáros azonban alaposan becsapta a hazaiakat, mert gyorsan legurította a labdát a tisztán álló Puskáshoz, aki néhány lépés után a bal alsó sarokba lőtt (0–3). 

A szünet után folytatódott a kispesti fölény. Egy óra elteltével Egresi növelte a kispesti gólok számát (0–4). Ezután a piros-feketék nem nagyon erőltették magukat, a következő, Újpest elleni mérkőzésre tartogatták az erejüket, de a végén azért Mészáros lőtt még egy gólt (0–5).

KAC: Mindszenti – Patyi, Szalai – Bozsik II, Olajkár II, Semadovics – Kincses, Nemes, Mészáros, Puskás, Egresi.
Edző: id. Puskás Ferenc.

MÁVAG: Sziklai – Varga L., Kemény – Konarik, Kapu, Bujáki – Kürti, Ruff, Adorján, Kontroh, Füredi.
Edző: Országh Elek.
 

DÖNTŐ MÁSODIK FÉLIDŐ
1963.06.30.: Komlói Bányász SK–Bp. Honvéd 2–5 (1–2)

A Honvéd újoncot avatott, Takács László először és egyben utoljára védte a piros-fehérek kapuját, lévén, hogy ez volt az egyetlen bajnoki meccse a kispestieknél. Móritz Sándornak pedig az utolsó bajnoki találkozója volt a Honvédban.

A tikkasztó melegben jó iramban kezdődött a játék. Néhány percig a hazaiak támadtak, a kispesti együttes azonban gyorsan átvette a játék irányítását. A 17. percben a hazaiak váratlanul vezetést szereztek, egy bal oldali támadás után egy lövés Marosi karján irányt változtatott, a játékvezető büntetőt ítélt, amit az egykori kispesti, Szőcs János étékesített (1–0). Fél óra után alábbhagyott az iram. A félidő hajrájában a Honvéd megfordította az állást. A 38. percben, a 16-os előtt keresztben cselező Tichyt hárman, együttes erővel buktatták. Tichy szabadrúgását Balogh Katona elé öklözte, a kispesti szélső közelről a hálóba lőtt (1–1). A 45. percben Tichy beadását Komora juttatta a hálóba (1–2).

A második játékrész elején, rögtön a középkezdés után, Tichy a félpályáról indulva három játékost is kicselezett, majd 12 méterről a bal alsó sarokba lőtte a labdát (1–3). Hat perc múlva egy Tichy, Nógrádi összjáték után Nógrádi közelről lőtte a Honvéd negyedik gólját (1–4). A piros-fehérek továbbra is  támadásban maradtak. Tíz percen belül Tichy kettő, Nógrádi egy helyzetet hagyott ki.

Az újabb kispesti találatra a 82. percig kellett várni,  egy jobb oldali támadás után Nógrádi egy cselt követően néhány méterről lőtt a kapuba (1–5). Szinte a kezdés után szépített a Komló. Perényi bombáját Takács a kapufára tolta, a kipattanó labdát a befutó Garai két méterről lőtte a hálóba (2–5).

A hazai csapat egy félidőn át egyenrangú ellenfele volt a Honvédnak. A szünet után azonban a kispestiek nagy fölénybe kerültek, ekkor már a komlóiak nem tudtak lépést tartani a piros-fehérekkel.

BHSE: Takács L. – Marosi, Móricz, Dudás – Tussinger, Vági – Nagy Gy., Komora, Tichy, Nógrádi, Katona.
Edző: Bányai Nándor 

Komló: Balogh – Komlói, Szőcs, Jerabek – Perényi, Soós – Garai, Róna, Lutz, Göncz, Bartulov.
Edző: Albert József.

 
TICHY GYŐZTES TALÁLATA

1969.06.29.: Bp. Honvéd–Salgótarjáni Bányász TC 3–1 (1–1)

A hétezer fős kispesti közönség jó mérkőzést és Honvéd-győzelmet várt, a piros-fehér hívek nem csalódtak, remek meccset és kispesti győzelmet ünnepelhettek.

A Bp. Honvéd kezdte jobban a játékot, több veszélyes támadást is vezettek a piros-fehérek, de gól csak a 38. percben esett, amikor Kocsis Lajos 22 méteres, kellemetlen lövése a tarjáni kapus hasa alatt a hálóban kötött ki (1–0). Már úgy tűnt, hogy a szünetre egygólos kispesti vezetéssel vonulnak a csapatok, amikor Básti lövését Bicskei csak kiütni tudta, Kriskó lecsapott a labdára és nehéz szögből leadott lövése a jobb kapufáról perdült a hálóba (1–1).

A térfélcsere után gyorsan vezetést szerzett a Honvéd, a 48. percben Pusztai még a Honvéd térfeléről Kocsist indította, ő egy csellel tisztára játszotta magát, majd remekül gurított középre Kozmához, aki egyből lőtt, labdája azonban a védőkről a jókor érkező Pusztai elé pattant, aki a bal sarokba lőtte a labdát (2–1). A gól után élénkebb lett a játék, felváltva kerültek veszélybe a kapuk. A 70. percben Vági a gólvonalról mentett egy tarjáni fejest. A mérkőzés végeredményét a 80. percben Tichy állította be, amikor a kapus által kiütött labdát két lépésről a hálóba bólintotta (3–1).                                              

BHSE: Bicskei – Kelemen, Ruzsinszki, Vági, Marosi – Tóth Gy., Kocsis, Tussinger  (Tajti, 66.) – Pusztai, Kozma, Karakas (Tichy  53.)
Edző: Preiner Kálmán 

SBTC: Magyar – Baranyai, Ferencz, Kmetty, Vertig (Gecse, 67.) – Szalai, Répás, Zöldi – Kriskó, Kajdi, Básti.          
Edző: Marosvári Béla

07/02/2022, 12:00 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club