Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kollektív egészként

Kollektív egészként

Matches

Published: 04/20/2023, 06:28 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Horvát szakvezetőnkkel beszélgettünk a szezonbeli utolsó pesti rangadónkról

Április 21-én, péntek este nyolc órakor a Bozsik Arénában fogadjuk a bajnokságban hetedik helyen álló Újpest csapatát. A lila-fehérek elleni mérkőzés kapcsán ültünk le horvát mesterünkkel, Dean Klafuriccsal beszélgetni a jelenről és múltról.

Az Újpest kispadját három fordulóval ezelőtt vette át a tavaly még Kispesten dolgozó, Újpesten korábban hét évet eltöltő Nebojsa Vignjevic. Mennyiben befolyásolja ez a felkészülést?
Sokkal nehezebb volt a MOL Fehérvár FC ellen készülni, hiszen az volt Bartosz Grzelak első meccse a fehérvári kispadon. A Vasasnál ideiglenes edzővel találkoztunk, ott is volt ezért bizonytalanság az ellenfél várható stílusát illetően. Nebojsa Vignjevic kollégámat illetően kicsit másabb a helyzet, hiszen régóta a magyar futballban dolgozik, sőt a Honvédnál is megfordult a múlt szezon végén, szóval van elképzelésünk arról, hogy mit szeretne majd pénteken látni a pályán. Összegezve, nem nehéz a felkészülésünk, hiszen főként saját magunkra koncentrálunk, a szurkolóink és a saját elvárásainknak szeretnék megfelelni, nem az ellenfelhez szeretnénk alkalmazkodni.

Milyen Honvédot szeretnél a pályán látni a lila-fehérek ellen?
Két fordulóval ezelőtt sokkal játszottunk, az elmúlt két mecccsünkön azonban nem azt mutattuk, ami ránk jellemző. A Vasas ellen ugyan győztünk, de nem voltam elégedett, ezúttal ebben a tekintetben is szeretnék előrelépést látni. Az Újpest egy jó csapat, parázs meccsre számítok ellenük. Mindkét gárdának szüksége van a pontokra, így izgalmas mérkőzést láthatnak a szurkolók.

A lelátókon pedig valószínűleg ezúttal sem ér minket csalódás…
Ott engem sosem szokott, lenyűgöző, hogy mindig, mindenhol mögöttünk a Kispest-tábor. Nagy derbi ez, nem is vitás, az Újpest otthonában már láttam, hogy milyen párharcot vívnak a szurkolók egymással, ráadásul most mi leszünk hazai pályán, így még szebben mutat majd a stadion.

Minden héten láthatjuk a pálya szélén, ahogy együtt élsz a csapattal, és nemcsak téged, hanem Damir Milanovic másodedzőnket is ilyen karakternek ismertük meg. Hogyan ismerkedtetek meg?
Évek óta ismerjük egymást, most nem is tudnám feleleveníteni, hogy mióta, de van közös múltunk az szinte biztos. Csapattársak voltunk először, talán mondhatom, hogy a mentora voltam, már csak a koromnál fogva is, majd később az edzője lettem, amikor a HNK Goricánál dolgoztam. Már akkor láttam rajta, hogy sok mindenben egyet értünk, közös a futballfilozófiánk, amelyhez tartjuk magunkat. Amikor a Videotonnál játszott, akkor is kikérte a véleményem bizonyos kérdésekben, szóval az edző-játékos közös munka után sem szakadt meg a kapcsolat. Játékosként a meghosszabbított jobbkezem volt az öltözőben, akarva akaratlanul is készült ezzel az edzősködésre. A Honvédnak a személyében munkamániás, maximalista szakembere, aki mindent a labdarúgásnak rendel alá és közben mentálisan is óriási löketet ad mindenkinek.

Említetted a futballfilozófiát, ki határozta meg leginkább a futballhoz kötődő viszonyodat?
Fiatal játékosként a hazámban sok eredményes szakvezetővel dolgozhattam együtt, akiknek a keze nyoma jócskán hatással az én felfogásomra is. De sokakhoz hasonlóan talán Johann Cruyff az, aki a legnagyobb hatást tette rám. Sokat beszélünk manapság a Barca DNS-ről, de nekem a játékosaihoz való hozzáállása is imponáló. Bármennyire is hasznos dolog akár a mostani topedzőktől is ellesni praktikákat, fontos, hogy mindenkinek egyéni értékeket is kell képviselnie. Nekem eddig minden állomáshelyemen a célom a jó közösség kialakítása volt, ami itt is igaz, hiszen egy kollektív egészként tudunk a legsikeresebbek lenni.

04/20/2023, 06:28 PMMatches

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club