Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Komoly melót kell beletenni a meccsbe

Komoly melót kell beletenni a meccsbe

Matches

Published: 05/05/2024, 10:47 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

A tudásunknak megfelelően akarunk futballozni a Vasas ellen

A második együttesek egy héttel ezelőtti találkozója óta a Budapest Honvéd és a Vasas első csapata is összeméri erejét Kispesten (sőt, az U16-os Magyar Kupa júniusi döntőjében is piros-fekete, piros-kék partit rendeznek), s noha mindkét gárda élt már meg a mostaninál fényesebb időszakot (és bizonyára fog is), egy Honvéd–Vasas, akkor is Honvéd–Vasas.

„A történet ismétlődik. Két nagyon jó mérkőzés után megint játszottunk egy rosszat, pedig ha a jobbik arcunkat mutatjuk, akkor a kazincbarcikai meccset meg kell volna nyerni. Sajnos nem láttam azt a tüzet, ami elvárható lett volna – kezdte Csertői Aurél vezetőedző. – A Vasas ellen nincs kérdés, az ellenfél jelen állás szerint jobb játékot mutat, mint mi, de ahogy említettük, ez egy Honvéd–Vasas. Bízom benne, hogy a játékosok átérzik a mérkőzés súlyát és ennek megfelelő lesz a hozzáállásuk. Komoly melót kell beletenni a meccsbe ahhoz, hogy valóban rangadóként tekinthessünk a találkozóra.“

Szakvezetőnk szerint mentális okai lehetnek a hullámzásnak, hiszen a játéktudásunk megvan ahhoz, hogy például a Kazincbarcikát le tudjuk győzni. Csakhogy ezt a tudást ki is kell hozni magunkból, minden mérkőzésre egyformán kell készülni, mindig a maximumot kell nyújtani, egyetlen rivális ellen sem gondolhatjuk azt, hogy könnyebben nyerünk. Egyértelmű, csak a legjobbunkat nyújtva tudunk győzni.

„Szeretnénk javítani, ezt korábban is mondtam már, most is tartom és a száz százalék a minimum, amit nyújtanunk kell a pályán és még akkor sem biztos, hogy egy jó Vasas ellen nyerni tudsz – folytatta Csertői Aurél. – A legfontosabb, hogy magunkra figyeljünk, a saját játékunkra, koncentráljuk arra, hogy a tudásunknak megfelelően futballozzunk és akkor jó mérkőzést játszhatunk a Vasassal.“

05/05/2024, 10:47 PMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team