Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Köszönök mindent“ – távozik Kocsis Dominik

„Köszönök mindent“ – távozik Kocsis Dominik

Club

Published: 01/31/2024, 03:30 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Értékesítettük a saját nevelésű szélső játékjogát

Távozik klubunktól és a DVSC együttesénél folytatja pályafutását Kocsis Dominik, miután az OTP Bank Ligában szereplő gárda megvásárolta az U21-es válogatott szélső játékjogát.

„Kocsis Dominik átigazolása része annak a stratégiának, amit 2022 őszén elkezdtünk, hogy több lehetőséget adjunk a saját nevelésű fiataloknak, építsük fel a játékosokat, majd utána értékesítsük őket, és azt is tegyük hozzá, hogy NB II-es szinten nagyon ritka egy ilyen értékű átigazolás – kezdte Kun Gergely ügyvezető. – Az elsődleges célunk továbbra is az, hogy az általunk nevelt tehetségeket a nemzetközi piacon értékesítsük, a mostani döntésnél azonban figyelembe kellet venni a klub anyagi helyzetét is, és azt, hogy ezeket a nehézségeket próbáljuk önerőből megoldani. Ráadásul a megállapodás szerint klubunk a továbbértékesítésből is részesül majd, a Debrecen pedig egy olyan klub, ami a nemzetközi szereplésért küzd, ami tovább növelheti a játékos értékét. Továbbá a tranzakció hozzájárulhat ahhoz, hogy feloldja az átigazolásból való kizárásunkat, aminek ideje a nemzetközi szövetség vonatkozó folyamatától függ, de a pénzügyi feltételeket megteremtettük az értékesítéssel. Fájó szívvel búcsúzom Kocsis Dominiktől, aki az utóbbi másfél évben lett állandó és meghatározó tagja a csapatnak, érzelmileg nehéz a döntés, a racionalitás viszont ezt diktálta.“

Kocsis Dominik közel egy évtizeden keresztül tartozott a Honvéd kötelékébe, a Magyar Futball Akadémián, majd a felnőttek között gyűjtött tapasztalatokkal a tarsolyában a honi élvonal egyik meghatározó együttesénél folytatja karrierjét, amely átigazolás a játékos fejlődését is szolgálhatja.

„Szinte még fel sem fogtam az egészet – mondta Kocsis Dominik. – Kedden búcsúztam el a társaktól, akikkel minden nap együtt nevettünk és akikkel rengeteg közös emlék köt össze. Nem is tudom még, milyen lesz a folytatás, azonban úgy gondolom, hogy a fejlődésem érdekében meg kell tennem ezt a lépést. Hálás vagyok azért, amit a klubtól kaptam, ezt sosem fogom elfelejteni.“


Kocsis Dominik 2014 nyarán Nagykanizsáról érkezett a Magyar Futball Akadémiára, az U14-es együttesünkben lépett pályára először, majd a korosztályos gárdákat végigjárva 2020 októberében, 18 évesen a Mezőkövesd ellen debütált az első csapatban és az NB I-ben. A 2021/2022-es szezont a DVTK kölcsönjátékosaként töltötte, kispesti színekben pedig 40 NB I-es mérkőzésen két gólt szerzett, míg az NB II-ben piros-feketében 17 bajnokin egy gólt, illetve két gólpasszt jegyzett. Kocsis Dominik az U21-es válogatottban 13 mérkőzésen három gólt és két asszisztot könyvelhet el.

„Kilenc és fél év bizony hosszú idő, rengeteg örömmel, jó emlékkel és persze időnként nehezebb periódusokkal – sóhajtott Kocsis Dominik, amikor ara kértük, hogy tekintsen vissza a kispesti karrierjére. – Nem tagadom, nehezen indult az akadémián töltött időszak, eleinte nem kaptam annyi lehetőséget, amennyit szerettem volna, ezt nehéz volt feldolgozni, később azonban meglett az eredménye a munkának, talán nem túlzás azt mondani, hogy hirtelen berobbantam a felnőttcsapatba. Az NB I-es debütálásom örök élmény marad, jólesett, hogy bízott bennem a szakmai stáb és az U19-es edzőm, Pinezits Máté is rengeteg önbizalmat adott nekem, ennek is volt köszönhető, hogy felkapaszkodtam az első csapatba. A debütálás után fontos meccseken játszhattam, sokat tanultam, amire jó visszagondolni, még akkor is, ha csapatszinten átéltünk olyan dolgokat is, amelyeket nem szerettünk volna, ami a klubnak és a játékosoknak is nagyon nehéz volt. De bármennyire is voltak nehezebb pillanatok is, csak a jóra gondolok, ha eszembe jut a Honvéd, vagy említhetném azt is, hogy Benczenleitner Barnival, Bocskay Bercivel, Eördögh Andrissal és Szabó Alexszel nagyon jó közösséget alkottunk, sokat nevettünk, húztuk egymást előre. Nekik is azt mondtam, hogy most elköszönök, azonban tudom, hogy még találkozunk egymással és sok sikert kívánok a Honvédnak! Kispesten nőttem fel, nagyon sokat tanultam és nemcsak a futballt, az életet tekintve, hiányozni fog ez a környezet, köszönök mindent! Ami a folytatást illeti, úgy vélem, az én focimnak jobban fekszik az NB I, játékosabb a bajnokság, nagy lépés és nehéz döntés a váltás, úgy éreztük, meg kell hoznom ezt a döntést, vállalom a felelősséget és jól kell teljesítenem!“

Kocsis Dominiknak köszönjük, amit a Honvédért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

01/31/2024, 03:30 PMClub

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club