Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nem elégszik meg ennyivel

Nem elégszik meg ennyivel

Klub

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.
E-MailFacebook

Kocsis Dominik a rutinos társaktól is kapott tanácsokat az első mérkőzése előtt

„Hozd a rétest, kicsi!” – hangzott a debütálóknak járó felszólítás szombat este az Új Hidegkuti Nándor Stadion aulájában, amely akár szólhatott volna Szabó Alexnek vagy Németh Dánielnek is, ezúttal azonban épp Kocsis Dominik volt a címzettje. A csapatot sújtó koronavírus-járvány okán ugyanis mindhárom említett akadémistánk lehetőséghez jutott a Mezőkövesd elleni mérkőzésen, amely során mindhárman először léptek pályára az OTP Bank Ligában, míg további négy fiatal tehetségünk állt készen, hogy szükség esetén bevethető legyen a „nagyok” közt. A nyáron még az NB III-as bajnokságban debütáló Kocsis Dominik pedig, társaihoz hasonlóan, meghálálta a bizalmat, s remekül helytállt a pontosztozkodással végződő találkozón. 

„Nagyon jólesett a lehetőség, hogy bemutatkozhattam az első csapatban, jót tett az önbizalmamnak is, de van még ennél feljebb, nem szabad ezzel megelégedni! – mondta mosolyogva Kocsis Dominik a találkozó után, aki kihangsúlyozta, hálás a bizalomért és nagyon örül, hogy a szerdai, Csácsbozsok elleni Magyar Kupa-mérkőzés után a bajnokságban is pályára léphetett. – Más volt ez, mint a kupameccs, nemcsak a pálya minősége vagy a nehezebb ellenfél miatt, de a szurkolók is nagyon jó hangulatot varázsoltak.”

A kispesti szurkolókat pedig nem véletlenül emelte ki Kocsis Dominik, hiszen ifjú titánjaink, így a 68. percben László Dávidot váltó, majd a 94. percben Németh Dániellel cserélő akadémistánk is hatalmas tapsban részesült a találkozón, amely után azt is elárulta, egy valami közös volt a szerdai kupaszereplésben és a szombati bajnoki összecsapásban: az idősebb társak mindkét alkalommal segítő kezet nyújtottak a meccs előtt.

„Beszéltem pár rutinos játékossal, mondták, hogy mit kell majd csinálnom és figyelmeztettek, nehogy elfussam magam – árulta el a mindössze 18 éves játékosunk. – Legfőképpen viszont abban segítettek, hogy ne izguljak, hogy ne kapkodjak a pályán. Az elején volt bennem azért egy kis adrenalin, de igazából az első két perc után minden oké volt!”

Kocsis Dominik elmondta, elégedetten jött le a pályáról, s úgy érzi, sikerült véghez vinnie, amit vártak tőle, így jó élményként marad meg benne a bemutatkozás, bár nem titkolja, örült volna, ha győztesen zárhatja az első felnőtt mérkőzését.

„Megváltoztatta az egész meccs kimenetelét a kiállítás, de azt hiszem, jól megoldottuk – tekintett vissza a találkozóra Kocsis Dominik. – Itthon tartottuk az egy pontot, de szerintem akár a miénk is lehetett volna a győzelem, mert a Mezőkövesdnek kevés igazán nagy helyzete volt. Persze, nehéz volt ez a meccs így is, emberhátrányban, a sok hiányzóval, de reméljük, hogy legközelebb mind a három pontot megszerezzük.”

01.01.2021, 01:00Klub

Ähnliche Nachrichten

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Geburtstage der Woche: József Eisenhoffer und Sándor Gujdár

Hier sind die Geburtstagskinder der Woche und die bedeutendsten Vereinsjubiläen.

03.11.2026 | Klub

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Triumph des Kispester Herzens – Bravouröser Sieg gegen Pénzügyőr

Unsere Oldies-Mannschaft feierte am Montag einen 2:1-Erfolg im Meisterschaftsspiel gegen Pénzügyőr SE.

02.11.2026 | Klub

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

„Dringend nötig“ – Wichtiger Heimsieg gegen Kisvárda lässt uns in der Tabelle klettern

Am 12. Spieltag der OTP Bank Liga feierten wir einen 1:0-Erfolg gegen Kisvárda Master Good und machten damit in der Tabelle wichtige Plätze gut.

30.10.2026 | Klub

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Fans und Leinwand draußen, Kinder drinnen – Vor dem Ligaspiel gegen Kisvárda

Informationen und Wissenswertes – alles, was man über das Spiel gegen Kisvárda Master Good wissen muss.

29.10.2026 | Klub