Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Közel az ötvenhez

Közel az ötvenhez

Club

Published: 11/05/2021, 11:08 AMReading time: 3 min
EmailFacebook

Eddig 15 alkalommal távozott bajnoki győzelemmel a Honvéd Debrecenből

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában a DVSC otthonába látogat a Budapest Honvéd. A debreceniek pályaválasztása mellett eddig 47 lejátszott mérkőzésre került sor, az egyik találkozó eredményét 1946 novemberében ugyanis a zöld asztal mellett döntötték el. A Kispest lengyelországi portyájáról késve érkezett haza, mert nem kapta meg időben a visszautazásra szóló vízumot. A Loki nem egyezett bele, hogy később játsszák le a mérkőzést, így a győzelemért járó 2 pontot a debreceniek kapták. A Bp. Honvéd eddig 15 győzelmet aratott idegenben a hajdúságiak ellen, ezek közül hármat hoztunk nektek.


1947.10.26.: Debreceni VSC–Kispesti AC 0–3

Debrecenben erős szél fogadta a pályára lépő csapatokat. Az első félidőben a KAC veszélyesebben és eredményesebben játszott, Budai és Puskás révén kétgólos előnyre tett szert. Az első gólt Budai közelről lőtte a debreceni kapuba, 0–1. A 44. percben Puskás hátulról kapott labdát, egyedül átcikázott a debreceni védőfalon, majd a tizenhatosról ballal, félmagasan a kapu jobb oldalába lőtt, 0–2.

A szünet után a Kispest nem erőltette a támadásokat, de így is lőtt Béres és Babolcsay révén két kapufát és a 83. percben Mészáros révén egy gólt, 0–3. A DVSC ugyan lelkesen küzdött, de csatárai nem bírtak a kemény kispesti védelemmel. Bozsik volt a mezőny legjobbja, a piros-feketék magabiztos, megérdemelt győzelmet arattak.

KAC: Kiss M. – Sipos, Herédi – Bozsik, Patyi, Bányai – Béres, Budai, Mészáros, Puskás, Babolcsay.
Edző: id. Puskás Ferenc

DVSC: Nagy M. – Marik, B. Nagy – Szabó II, Csárdás, Kádas – Komlóssy, Ludvig, Szabó I, Sidlik, Vihar.
Edző: Markos Imre


1964.07.12.: Debreceni VSC–Bp. Honvéd 1–3

Jól kezdtek a budapesti piros-fehérek, Komora némi kapus-segédlettel már a 6. percben vezetést szerzett, 0–1.  A csupaszív játékos a második kispesti gólban is benne volt, lövését a hazaiak kapusa kiütötte, éppen Tichy elé, aki négy méterről lőtt a hálóba, 0–2. Néhány perc múlva szépített a DVSC. Posch hazagurította a labdát, de közben Takács kifutott a kapujából, így a labda akadálytalanul gördült a hálóba, öngól, 1–2. 

A szünet után élénkebb lett az iram. A félidő elején Komora bombája a felső lécen csattant. A 71. percben Tichy újabb góljával eldőlt a két pont sorsra, 1–3.  A játék tempója csökkent, de a Honvéd fölénye állandósult. A mérkőzés végén még Tichynek volt egy nagy helyzete, de a debreceni kapus bravúrral hárított. 

BHSE: Takács B. – Posch, Sipos, Dudás – Nógrádi, Vági – Nagy Gy., Nagy A., Komora, Tichy, Katona.
Edző: Kispéter Mihály  

DVSC: Szolnoki – Kovács, Nagykaposi, Varsányi I – Csejke, Somodi – Bodai, Zilahi, Sas, Varsányi II, Csekő.
Edző: Szűcs György.

 

2001.04.07.: Debreceni VSC–Kispest-Honvéd FC 2–4

Az NB I 10. fordulójában Debrecenbe látogatott a Kispest-Honvéd FC. Tornyi Barnabás, a Kispest edzője az utolsó pillanatban Szabó Tibor helyett Marius Sasut állította a csapatba, amit a román támadó két góllal hálált meg. Sasu korán, már a 9. percben gólt szerzett, a 45. percben egy másik kispesti, Téger is betalált a kapuba, igaz, ez nem okozott örömet a vendégszektort megtöltő fővárosi szurkolók körében, mert a saját hálójába juttatta a labdát. 

Alig kezdődött el a 2. félidő és Bajzát találatával már a hazaiak vezettek. A 77. percben Téger újra gólt szerzett, ezúttal a jó kapuba. Már úgy nézett ki, hogy megosztoznak a pontokon a csapatok, amikor a 89. percben Sasu villant, és máris a Honvédnak állt a zászló. A Kispest-tábor még jóformán be sem fejezte az ünneplést, amikor Téger a negyedik gólt is megszerezte. A debreceni Siklósit a 62. percben, Kerekest a mérkőzés után kiállította a játékvezető.

KHFC: Nota – Babos, Lõrinc, Téger, Müller – Füzi K., Pintér, Kovács B., Németh N. – Faragó, Sasu.
Vezetőedző: Tornyi Barnabás 

DVSC: Fekete – Bernáth, Frida, Vadicska, Szatmári – Siklósi, Alekszics, Radojicsics, Ulveczki – Kerekes, Bajzát.
Vezetőedző: Pajkos János

 

IDEGENBELI STATISZTIKA

48 mérkőzés

15 győzelem

12 döntetlen

21 vereség

64 lőtt gól

69 kapott gól

 

GÓLLÖVŐLISTA

Budapest Honvéd 

5: Puskás Ferenc, Tichy Lajos
4: Eppel Márton

A jelenlegi keretből Eppel Márton (4), Batik Bence (1) és Hidi Patrik (1) lőtt gólt a debrecenieknek.

DVSC 

5: Sándor Tamás, Ibrahim Sidibe
4: Szilágyi Gyula

 

LEGEK

Legnagyobb győzelem: 4–0 (1947)
Legtöbb néző: 22 000 (1960)
Leghosszabb veretlenségi sorozat: 6 mérkőzés (1963 és 1983 között)

11/05/2021, 11:08 AMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club