Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Középpályással erősít a Honvéd

Középpályással erősít a Honvéd

Club

Published: 06/17/2022, 05:00 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Maxim Plakushchenko a kispestiek második igazolása

Az izraeli Maccabi Haifa együttesétől érkezik a Budapest Honvéd új játékosa, Maxim Plakushchenko, miután klubunk kétéves megállapodást kötött a 26 éves középpályással.

„Úgy véljük, hogy Maxim egy új színt hozhat a csapatba. Ő egy igazi irányító, aki a játék közben ugyanolyan könnyedén passzol a védőinknek, mint amilyen magabiztosan köti össze a védelmünket a támadókkal – jellemezte új igazolásunkat Chris Docherty, a Budapest Honvéd sportigazgatója. – Maxim maga is bevethető a támadóharmadban, remekül végzi el a szabadrúgásokat, szögleteket és labdáival remekül készíti elő a gólhelyzeteket, vagyis olyan játékos, akivel az előző szezonhoz képest mindenképpen bővíteni szerettük volna a keretünket.“

Az Oroszországban született, de Ukrajnában, majd Izraelben nevelkedett, jobb és bal lábbal is magabiztos középpályás a Hapoel Haifa együttesénél kezdte pályafutását, amelynek 2015-ben debütált első csapatában, és izraeli kupát, illetve szuperkupát is nyert a klub játékosaként. 2019-ben igazolt a Maccabi Haifa gárdájához, majd két évet töltött az ugyancsak élvonalbeli Hapoel Hadera csapatában kölcsönben. Az előző szezonban 28 bajnoki és 3 kupameccsen lépett pályára, előbbi sorozatban 6 gól és 2 gólpassz, utóbbiban egy gól fűződik a nevéhez. 

„Nagyon öröm számomra, hogy csatlakozhatok a Honvédhoz, alig várom, hogy belevágjunk az edzésekbe és megismerhessem az új társakat – kezdte az aláírást követően Maxim Plakushchenko. – Egy nagy klubhoz érkezem, amely remek edzőközponttal, stadionnal rendelkezik, ráadásul nagyon kedves emberekkel találkoztam, akiknek a támogatása önbizalommal tölt el. Nagyon bízom benne, hogy közösen egy sikeres szezont zárhatunk majd!“

Maxim Plakushchenkot szeretettel köszöntjük Kispesten, sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!


Maxim PLAKUSHCHENKO

Született: 1996. január 4.

Poszt: középpályás

Állampolgárság: ukrán-izraeli

Korábbi klubjai: Maccabi Haifa, Hapoel Hadera, Hapoel Haifa (mindhárom izraeli)

06/17/2022, 05:00 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club