Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Közös tudás

Közös tudás

Academy

Published: 12/12/2023, 07:38 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Szakmai nappal zártuk a 2023-as Partnerklub-programot – fotókkal!

A Magyar Futball Akadémián tartott szakmai nappal zártuk a 2023-as Partnerklub-programunkat, amelyen 24 klub több mint 40 edzője vett részt, s ahol klubunk szakemberei tartottak előadást a hozzánk érkező kollégáknak.

„Az ország legnagyobb és legerősebb partnerklub-programja a mieink, ezt most is elmondtam a kollégáknak, aminek remek visszaigazolása az is, hogy néhány hete a Magyar Labdarúgó Szövetség felkérésére az UEFA hazánkba érkező delegációjának tartottunk előadást a programról, amelyhez eddig összesen negyvenkét klub csatlakozott – mondta a Honvéd-MFA régióvezetője, a Partnerklub-program atyja és szíve, Vatai Attila. – A köszöntő után három előadást tartottunk a résztvevőknek és örülünk, hogy értékes hozzászólások, hasznos gondolatok hangzottak el mindkét oldalról, az összejövetel végén pedig egy kis ajándékkal is kedveskedtek a partnerklubtól érkező edzőknek.“

A szakmai napon először Fehér Péter szakmai igazgató adott elő a Honvéd alapelveiről, a klub filozófiájáról, az identitást is meghatározó értékekről, majd Szamosszegi Gábor módszertani vezető beszélt az egyénfejlesztés és a karakterfejlesztésről, végül pedig első csapatunk korábbi vezetőedzője, Pinezits Máté osztotta meg a tapasztalatait az utánpótlásból a felnőttfutballba való átmenet kapcsán – az előadásokat vastaps zárta, s egyértelmű, hogy szükség van az ilyen közös és hasznos programokra, amely előbbre vihetnek mindannyiunkat.


12/12/2023, 07:38 PMAcademy

Related news

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy

Dávid Czinki named in Hungary U17 squad for Euro qualifiers

Dávid Czinki named in Hungary U17 squad for Euro qualifiers

The Hungary U17 national team will face North Macedonia, Turkey, and San Marino in the first round of the European Championship qualifiers.

10/24/2026 | Academy