Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Különleges megméretés

Különleges megméretés

Club

Published: 04/15/2024, 03:40 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Először szerepelt külföldi tornán a Budapest Honvéd női utánpótlása

Története első nemzetközi tornáján vett részt a női utánpótlás, ugyanis az U13-as lányok a szlovákiai Radavába látogattak, ahol több jól felkészített szlovák együttessel és a későbbi győztes osztrák Traiskirchen gárdával mérhették össze erejüket. A tornán azonnal egy 6–0-s sikerrel kezdtünk, amit további két győzelem követett, de a Slovan Bratislavával és osztrák ellenfelünkkel nem bírtunk, így az ötödik helyért játszhattunk a 12 csapatos erőpróbán.

Ellenfelünk a besztercebányai MFK Dukla Banska Bystrica volt, amit 4–0-ra vertünk Körözsi Tamara triplájával és Naszódi Hanna góljával.  Bécs Laura és Körözsi Tamara hat, Naszódi Hanna négy találattal zárta első honvédos nemzetközi tornáját.

Vincze Zoltán: – Rendkívül jól szervezett, színvonalas tornán vehettünk részt. A mérkőzések lehetőséget adtak az egyéni védekezés, támadás, tolódás és egyéb játékelemek gyakorlására, illetve csapatunk erősségének és hiányosságainak felismerésére. Ez a külföldi utazás a tapasztalatszerzés mellett jó volt a csapatépítésre és egy erős kohézió kialakítására, a visszajelzések alapján a lányok fantasztikusan érezték magukat az első nemzetközi megméretésükön.

U13-AS NEMZETKÖZI TORNA

A Budapest Honvéd mérkőzései:

Budapest Honvéd–FK Pohronic Ziar nad Hronom TC (szlovák) 6–0
G:
Bécs (3), Pelsőczi, Körözsi, Ráti

Budapest Honvéd–CFT Academy Slovakia (szlovák) 3–1
G:
Bécs (2), Körözsi

Budapest Honvéd–SDM Domino (szlovák) 3–2
G:
Naszódi (2), Bécs

Budapest Honvéd–FCM Traiskirchen (osztrák) 0–7 

Budapest Honvéd–Slovan Bratislava (szlovák) 2–5
G:
Naszódi, Körözsi

Helyosztó az 5. helyért
Budapest Honvéd FC–MFK Dukla Banska Bystrica (szlovák) 4–0
G: 
Naszódi, Körözsi (3)  

04/15/2024, 03:40 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club