Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Le kell vetkőzni a görcsösséget

Le kell vetkőzni a görcsösséget

Matches

Published: 04/01/2024, 12:20 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

„Bánt, hogy nem sikerült többet hozzátenni“

A Csákvár elleni 2–2-s hazai találkozónkat követően második alkalommal lépett pályára kezdőként az idény során Kundrák Norbert, akit a budafoki találkozót követően kérdeztünk az 1–0-ra elvesztett bajnokiról.

„Óriási megtiszteltetés volt pályára lépni ilyen szurkolótábor előtt, boldog voltam, amikor megtudtam, hogy a kezdőben kapok lehetőséget, régóta vártam, hogy újra eljöjjön a pillanat – mondta Kundrák Norbert, majd önkritikusan folytatta. – Mindig visszanézzük a meccseket, sokat foglalkozunk a hibák kijavításával, egyénileg is rendre elemzem a teljesítményemet. Ezúttal nem sok mindennel lehetek elégedett, hiszen csatárként gólokkal, gólpasszokkal szeretném segíteni a csapatomat. Bánt, hogy nem sikerült többet hozzátenni, illetve az is bosszant, hogy rendre görcsösen futballozunk. A Soroksárral szemben többször is eredményesek voltunk, felszabadultan játszottunk, nem hagytunk teret az ellenfélnek, most meg semmi sem jött össze. Ha az első találat a miénk lenne, jönne minden magától, azonban ha a rengeteg helyzetünket nem tudjuk kihasználni, akkor hiába jutunk el a kapu elé. Le kell vetkőzni a görcsösséget, dolgozni keményen és a Szeged ellen javítani!”

04/01/2024, 12:20 PMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team