Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Magasra tenné a mércét

Magasra tenné a mércét

Club

Published: 02/15/2022, 11:56 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

Vidar Ari Jónsson maradandót alkotna a Honvéddal

„Én leszek az első izlandi játékos? Akkor magasra kell tennem a mércét!“ – sóhajtott fel nevetve Vidar Ari Jónsson, miközben aláírta másfél plusz egy évre szóló megállapodását a Budapest Honvéddal, ezzel pedig ő lett klubunk ötödik téli érkezője. 

„Több játékossal is beszéltem, akik korábban Magyarországon játszottak és mindenkitől csak pozitív dolgokat hallottam a Honvédról, amikor pedig megérkeztem, személyesen is meggyőződhettem arról, hogy milyen profi körülmények vannak itt – mondta Vidar Ari Jónsson. – Nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek. Izgalmas kihívásnak tűnt számomra a magyar bajnokság, úgy éreztem, itt kipróbálhatok valami újat. A Honvéd egy különleges klub, újdonság lesz számomra, éppen ezért is szerettem volna ide jönni, és remélhetőleg valami jó dolog sül majd ki belőle mindkét fél számára!“

A 27 esztendős játékos elmondta, az is fontos szempont volt számára a megállapodáskor, hogy olyan helyen szerette volna folytatni pályafutását, ahol családja is jól érzi majd magát. Barátnője és két gyermekük, igaz, csak később csatlakozik majd hozzá Budapesten, hiszen előbb szeretne berendezkedni új otthonukban, ám már alig várja, hogy együtt felfedezzék majd a várost. 


„Először járok Budapesten és igaz, hogy még csak a klubhoz kötődő helyeken fordultam meg, de az mind nagyon tetszett – árulta el már a kézfogást követően a kispestiek új szélsője. – Láttam a gyönyörű új stadiont, az edzőközpontot is, na és megnéztem a meccset is vasárnap, hihetetlen hangulat volt a stadionban! Az emberek mind nagyon kedvesek, úgyhogy ez egy elég jó kezdetnek tűnik, már alig várom, hogy csatlakozhassak a csapathoz!“

Vidar Ari Jónsson Izland fővárosában, Rejkjavíkban kezdte a karrierjét, hazája válogatottjában 2017 januárjában mutatkozott be, legutóbbi pedig a norvég első ligás Sandefjord alapembere volt, ahol 86 mérkőzésen 17 gólt és 13 gólpasszt jegyzett. Ezt a jó formáját pedig szeretné Kispesten is megmutatni, ahol azt várja saját magától, hogy száz százalékot nyújtva segítse új csapatát.

„Természetesen az a célom, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból Budapesten – mondta Vidar Ari Jónsson. – Elég jó szezont futottam tavaly Norvégiában, abban bízom, hogy azt a formámat tovább tudom hozni ide és arra támaszkodva még annál is jobb teljesítményt nyújthatok itt, minden tőlem telhetőt megteszek majd azért, hogy valami maradandót adjak. Azt várom a közös munkától, hogy jó focit játsszunk és napról napra előrébb lépjünk. A Honvéd egy top klub, amelynek vissza kell kerülnie abba a pozícióba, ahová való, ez nem is kérdés, így az én célom is ez lesz az itt töltött időszak alatt. Nyertem már egy-két trófeát a karrierem során, de nem eleget, úgyhogy nagyszerű lenne a Honvéddal is bezsebelni néhányat!“

02/15/2022, 11:56 AMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club