Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Második csapatunk is nekilátott a munkának

Második csapatunk is nekilátott a munkának

Club

Published: 06/30/2023, 11:49 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

A felmérések után elkezdte az edzéseket Kurucsai Milán együttese – fotókkal!

A frissen kinevezett Kurucsai Milán irányította NB III-as gárdánk nekilátott a nyári felkészülésnek. A hétfői, illetve a keddi napokon a szakmai stáb az ilyenkor szokásos felmérések végezte el, míg szerdától már az edzéseken van a hangsúly.

Második csapatunk a nyári alapozás ideje alatt a tervek szerint öt edzőmérkőzést játszik, ebből négy már biztossá is vált. Kurucsai Milán fiai Kispesten a Putnokkal és a III. Kerülettel csapnak majd össze, míg a Felvidéken, illetve Pozsonyban a DAC és a Premier Leauge-ben szereplő Wolverhampton korosztályos csapata lesz az ellenfél.

Kurucsai Milán stábja is összeállt már, új vezetőedzőnk munkáját az U14-es csapattól érkező Mihályi Tamás segíti asszisztensedzőként, Szentpéteri Viktor kapus-, míg Kóródi Viktor erőnléti edzőként dolgozik a társaság mellett. Mellettük Kasper-Szabados Eszter fizioterapeutaként, Noskó Tamás masszőrként, Kovács Soma videóelemzőként, Sánta Attila pedig technikai vezetőként segíti a srácokat.

A NB III küzdelmei július utolsó hétvégéjén kezdődnek, a csoportbeosztást itt találjátok!


A BUDAPEST HONVÉD II NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI

Július 8., szombat
Budapest Honvéd II–Putnok
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Július 15., szombat
DAC U19–Budapest Honvéd II
Dunaszerdahely

Július 19., szerda
Wolverhampton U21–Budapest Honvéd II
Pozsony

Július 23., vasárnap
Budapest Honvéd II–III. kerületi TVE
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

06/30/2023, 11:49 AMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy