Ezen a héten is hoztunk nektek három emlékezetes mérkőzést a kispesti futballtörténelemből, ezúttal szeptember 27. – október 3. közti találkozókról olvashattok, többek között egy mérkőzésről, ahol a kispestiek látványos gólokkal verték az MTK-t.
HAT MECCSBŐL HAT GYŐZELEM
1919.09.28.: Kispesti AC–MAC 1–0 (0–0)
A 6. fordulóban a Kispesti AC ezúttal a Hungária úton fogadta a Magyar Athletikai Club együttesét. A találkozó rendkívül heves iramban kezdődött. A Jeny–Eisenhoffer balszárny jó néhány meleg percet okozott a MAC védelmének, ennek ellenére az első félidőben nem esett gól.
A szünet után a MAC kezdett jobban, 10 percig a KAC alig jut át a félvonalon, ezután viszont a Kispest állandó fölény harcolt ki. Az 51. percben esett a mérkőzés egyetlen találata. Krebs passzolta jó ütemben Eisenhoffer elé a labdát, aki védhetetlen gólt lőtt a rivális kapujába. A gól után a KAC továbbra is többet támadott, de csatárai rendre lesre futottak, vagy hibáztak a kapu előtt.
A két csapat nagy érdeklődéssel várt mérkőzésén kispesti siker született, így a piros-feketék zsinórban hatodik győzelmüket aratták a bajnokságban. A piros-feketék százszázalékos teljesítménnyel vezették a tabellát.
KFC: Varga – Jurcsó, Turi – Stallmach, Blasnik, Budai – Boldog, Schiller, Krebsz, Eisenhoffer, Jeny.
BICSKEI ÖTÖT KAPOTT, DE NEM BÁNTÁK A KISPESTIEK
1975.09.27.: Bp. Honvéd–MTK-VM SK 5–1
Nyolcezer néző fogadta a pályára lépő csapatokat. Az MTK hálóját az egykori kispesti kapus, Bicskei Bertalan őrizte. A Bp. Honvédban „visszaállt’’ a régi védelem: ismét a Kelemen József, Kocsis István, Szűcs Lajos, Lukács Sándor négyes kezdett. Már az első perctől kezdve változatos, élénk iramú volt a játék, a kapuk felváltva forogtak veszélyben. Félóra elteltével vezetéshez jutott a Honvéd. A 32. percben Kocsis Lajos remekül belőtt szögletét Bartos 6 méterről a kapu bal oldalába fejelte, 1–0.
A szünet után hamar, már az 50. percben újra a vendégek kapujában táncolt a labda. Fehérvári középre passzolt, Szűcs Lajos rácsapott és 17 méterről laposan a bal sarokba lőtt, 2–0. A Honvéd egyre inkább belelendült, egymást követték a támadások. A 62. percben Weimper lefejelte a labdát Pintér elé, aki kicselezte Bicskeit is, majd a kapu jobb oldalába lőtt, 3–0. Szűk negyedóra elteltével növelte előnyét a Honvéd. Pintér iramodott meg a bal oldalon, pontos beadására Kocsis Lajos érkezett és futtából, 22 méterről nagy erővel a bal felső sarokba bombázott, 4–0. A 80. percben Kocsis Lajos mesterien indította Pintért, a középpályás 10 méterről úgy lőtt a kapuba, hogy a labda a jobb kapufáról pattant a hálóba, 5–0. A 85. percben Kiss szerezte a vendégek becsületgólját, 5–1.
A Bp. Honvéd ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet aratott.
BHSE: Gujdár – Kelemen, Kocsis I., Szűcs, Lukács – Pál, Kocsis L., Pintér – Bartos, Weimper (Tóth, 62.), Fehérvári
Edző: Lakat Károly dr.
KÁLMÁN TÁVOLLÉTÉBEN ERVIN DUPLÁZOTT
1990.09.29.: Bp. Honvéd–FTC 2–1
Szeptember végén került sor a két szomszédvár nagy érdeklődéssel várt rangadójára. A Honvéd–Ferencváros találkozók mindig jó meccset hoztak, függetlenül attól, hogy a csapatok milyen helyet foglaltak el a tabellán. Így volt ez 1990. szeptember végén is, amikor az NB I 7. fordulójában a Fradi látogatott Kispestre. Nyilasi Tibor, az FTC edzője nagy figyelmet fordított Fodor Imrére, mert a Honvéd karmestere külön testőrt kapott Keresztúri személyében. A 20. perc hozta a rangadó első gólját, a Fradi Pintér szabadrúgásgóljával szerzett vezetést. Még a szünet előtt, a 31. percben, Kovács Ervin fejesgóljával egyenlített a Honvéd. A második félidőben alig négypercnyi játék után Kovács Ervin ezúttal lábbal vette be a vendégek kapuját. Végeredményben nagyszerű mérkőzésen, a jobban futballozó Honvéd megérdemelt győzelmet aratott.
A két szakvezető így nyilatkozott a Nemzeti Sportban:
Mezey György (Bp. Honvéd): – Nagyon izgalmas, jó mérkőzés volt, amelyen megérdemelt győzelmet arattunk a harcosan, lelkesen játszó Ferencváros ellen.
Nyilasi Tibor (FTC): – Sajnos, három-négy játékosunk kritikán aluli teljesítményt nyújtott. A mai játék kevés lesz a szerdai kupamérkőzésen. Sürgősen kellene vásárolnunk néhány játékost.
BHSE: Petry – Csábi, Csepregi, Bognár – Pisont, Fodor (Kámán a 79.), Kovács E., Urbányi, Csehi – Gregor, Vancea (Sikesdi a 67.).
Edző: dr Mezey György.





