Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Megfogott minket a piros lap

Megfogott minket a piros lap

Matches

Published: 05/07/2024, 12:43 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

A meccs elején kihagytuk a helyzeteket, de emberhátrányban is többet kell nyújtani

3–0-s vereséget szenvedtünk a Vasas elleni bajnokin a Merkantil Bank Liga 31. fordulójában, a találkozót követően így értékelt Csertői Aurél vezetőedző.

„Ha le akarnám egyszerűsíteni a mérkőzést, akkor az első bő húsz percét értékelném a csapatnak, hiszen három száz százalékos helyzetet is kialakítottunk, igaz, ezeket nem rúgtuk be és ha visszamegyünk az előző mérkőzésekre, láthatjuk, hogy ott sem, ami azt jelenti, hogy gondok vannak a helyzetkihasználással. A kiállítás kérdőjeles számomra, mezőnyben ez sárga lap, azonban megtörtént a piros lap, ami nem jelentheti azt, hogy kilenc mezőnyjátékossal nem lehetne kivédekezni a mérkőzést, a másodikban megmutattuk, hogy nyolccal is lehetséges. A második piros lapot még nem néztük vissza, ha megtörtént az, amit a bíró piros lapot adott, akkor az egy felelőtlen cselekedet volt. A játékot tekintve az első húsz percből kell kiindulnunk, amikor pariban voltunk a Vasassal, utána sajnos már másként alakult a mérkőzés. Megfogott minket a piros lap, de ha eggyel kevesebben is vagyunk, nem lehet ilyen sanszot adni, ebből is tanulnunk kell és nagyon sokat kell még tanulnunk. Nem idézném szó szerint, hogy mi hangzott el a szünetben, kiemeltük az első félidő jobbik részét, mondtuk a srácoknak, hogy a becsületékért mennek ki a pályára és a második félidőben jó hozzáállással futballoztunk, nyolc mezőnyjátékossal is, amiért le a kalappal. A Vasas jó csapat, gratulálok nekik a győzelemhez.“

05/07/2024, 12:43 AMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team