Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Menjen a munka!

Menjen a munka!

Matches

Published: 07/07/2023, 05:15 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

A felkészülés legkeményebb időszakában is elhivatottan, szorgalmasan dolgozik a csapat

Jeges fürdő, masszázs, krioszauna, különböző regenerációt segítő eszközök – fontos és mostanság gyakran megjelenő részei ezek az öltözői beszélgetéseknek Kispesten. Ami nem is csoda, hiszen csapatunk a felkészülésnek azon időszakában jár, amikor a konditeremben és a pályán egyaránt kiemelten fontos az erőgyűjtés és az azt követő regeneráció.

„Valóban, nincs könnyű hét mögöttünk – fújt egy nagyot Eördögh András, csapatunk U21-es válogatott játékosa. – Ráadásul nekünk, a nemzeti csapatban szereplőknek ez nem is a harmadik, hanem a második hét, így elég gyorsan belecsapatunk a melóba, fel kellett vennünk a társak ritmusát. De természetesen ez része a felkészülésnek, vannak nehezebb időszakok, nemcsak nekünk, minden más együttesnek is, bírni kell, hiszen ilyenkor tudjuk megalapozni a megfelelő formát. Mindannyian ezért dolgozunk, minél jobb állapotba akarunk kerülni, és szerencsére azt látom a csapaton, hogy elhivatottan, szorgalmasan, egy célért küzdünk minden egyes edzésen.“

Eördögh András hozzátette, bár sokat változott a csapat nyáron, már most, a felkészülés elején kezd kialakulni egy erős mag, jó az öltözői hangulat, ami az egész szezonban elkísérheti a Honvédot és segíthet abban, hogy hétről hétre jól teljesítsen a társaság. Amelyben a tavasszal még fiatalnak számító középpályás hirtelen az „öregek“ közé került.

„Pár hónapja a cicázásnál például mindig én voltam először középen, mint a fiatalok egyike, most meg szinte már a legidősebbek közé tartozom. Ennek kell átérezni a súlyát és példát mutatni a még fiatalabbak felé. Dolgozni kell és jól teljesíteni – hangsúlyozta egykori akadémistánk. – Tehetséges fiatalok csatlakoztak a kerethez, akik ugyanott nevelkedtek, ahol mi, úgymond idősebbek. Mindenkinek ugyanaz a célja, ugyanarra fókuszálunk, legyen szó 1983-ban vagy éppen 2006-ban született játékosról. Ez a cél pedig nem lehet más, minthogy a Honvéd visszakerüljön az első osztályba.“

Addig persze rengeteg víz lefolyik még a Dunán (vagy éppen a játékosaink gyöngyöző homlokán az edzések során), és Pinezits Máté vezetőedzőnk is hangsúlyozta, mindig kizárólag az aktuális feladatra szabad koncentrálni. Így most csak az előttünk álló edzésekre, illetve a szombati, Soroksár elleni felkészülési mérkőzésre.

„A feljutásnak távlati célként kell a szemek előtt lebegnie, de valóban, a konkrét cél mindig csak a következő meccs lehet. A Siófok színeiben már szerepeltem az NB II-ben, nehéz a bajnokság, kemény feladat vár ránk – tette hozzá Eördögh András. – A korábbi szezonokból a Soroksárt is ismerem, látványos focit játszanak, nem a több NB II-es csapatra is jellemző ívelgető játékot hozzák, hozzánk hasonlóan próbálnak kombinatív játékot nyújtani, ami a szurkolóknak is tetszetős lehet. Nyerni akarunk szombaton, a legfontosabb azonban az, hogy csiszolódjon tovább a csapat, gyakoroljuk azokat a taktikai elemeket, amiket a vezetőedzőnk kér tőlünk, hogy majd a rajtra minden tökéletesen menjen.“

A Honvéd–Soroksár felkészülési mérkőzés szombaton 10:00 órától kezdődik a Bozsik Arénában, a találkozóra a jegyek 990 forintba kerülnek, 14 év alatt a belépés ingyenes.

A jegyeket elővételben pénteken 14:00–19:00 között vásárolhatjátok meg a Bozsik Arénánál, a mérkőzés napján a pénztárak 8:00, míg a stadion kapui 9:00 órakor nyitnak.

A találkozón a Honvéd Shop is vár titeket, ajándékboltunk 8:30-13:00 között tart nyitva. A mérkőzést nemcsak a helyszínen tekinthetitek meg, hanem streamen is közvetítjük.

07/07/2023, 05:15 PMMatches

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club