Kezdjük a legfontosabbal: a Budapest Honvéd és klubunk ajándékboltja is ott lesz a Kispesti Városünnepen. A XIX. Kerület hagyományos eseményét két év szünet után rendezik meg újra, idén ráadásul Kispest várossá nyilvánításának 100. évfordulóját is ünnepeljük a Templom téren.
A szombat-vasárnapi városünnepen mindenképpen érdemes lesz meglátogatni a Honvéd sátrát, hiszen találkozhattok Leóval, a legendáinkkal, ráadásul nyereményekkel is készülünk a számotokra, eredeti hazai mezzel, illetve különböző ajándéktárgyakkal!
Megnyerhetitek a Zsótér Donát által viselt dresszt, a Bozsik Aréna nyitómeccsére készült pólót, továbbá bögre, sál és kulcstartó is szerepel a nyeremények között. (A játékszabályt itt találjátok: https://depo.honvedfc.hu/web/docs/jatekszabalyzat_kispesti-varosunnep_2022.pdf )
És ahogy említettük, a legendáink is ott lesznek a Városünnepen, szombaton 16–18 óra között Plókai Attila, míg vasárnap 15–17 között Kovács Kálmán és Disztl Péter vár titeket.
Találkozzunk a Templom téren, térjetek haza honvédos ereklyékkel és piros-fekete élményekkel!





