Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindig a következő lépésre kell figyelni

Mindig a következő lépésre kell figyelni

Club

Published: 11/10/2022, 11:10 AMReading time: 3 min
EmailFacebook

Nenad Lukic már a Vasas ellen megmutatná, hogy előrelépett a csapat

Az OTP Bank Liga 4. fordulójában az Illovszky Rudolf Stadionban ünnepelhettük első győzelmünket a mostani idényben. A Vasas elleni találkozón Nenad Lukic 65. percben szerzett szépségdíjas találata döntött a három pont sorsáról. Szerb támadónk ezúttal hazai pályán ünnepelne sikert és az sem baj, ha hasonló egyéni teljesítménnyel tehetné ezt.

„Jó dolog, hogy ilyen gyorsan jön a Vasas elleni találkozó és bizonyíthatunk, mert úgy gondolom, hogy nem volt ekkora különbség a Paks és közöttünk – kezdte Nenad Lukic. – Gyakorlatilag csak állított helyzetből tudtak betalálni, amit most meg kell oldanunk. Nagy derbire számítok a Vasas ellen, ami nekünk játékosoknak és a szurkolóknak is kiemelkedően fontos. Legutóbb az én gólommal tudtunk nyerni és örülnék, ha most ez újra megtörténne. Fontos, hogy jó eredményt érjünk el és kijöjjünk ebből a hullámvölgyből.”

30 éves centerünk szerint nagyon szoros az OTP Bank Liga mezőnye és kis különbségek döntenek győzelemről vagy vereségről, ami a Vasas ellen sem lesz másképpen, ám most (is) Honvéd-sikert vár a lefújást követően.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a magyar bajnokság rendkívül szoros, ha sikerül 2-3 mérkőzésen jó eredményt összehozni, akkor már európai álmokról beszélnek, ám ha ezek a mérkőzések vereséggel végződnek máris a kiesés ellen kell küzdened. Rendkívül kis különbségek döntik el a találkozókat, azon kell dolgoznunk, hogy ezeket a pluszokat megtaláljuk és el tudjunk innen mozdulni. Remélem, ismét a Vasas ellen indulhat el egy jobb szériánk” – fejtette ki véleményét a magyar bajnokságról csapatunk 27-ese.

A téli szünet előtt még két fővárosi rangadó vár Dean Klafuric tanítványaira, ám együttesünk egyik gólfelelőse szerint mindig csak a következő kihívásra kell figyelni: így Lukic a Vasas elleni találkozóból merítene erőt a Ferencváros elleni „évzáró” bajnokira.

„Két mérkőzésre készülünk a hétén, és mindkettő kemény összecsapásnak ígérkezik, de most csak a Vasasra koncentrálunk. Fontos, hogy mindig az előttünk álló feladatra összpontosítsunk – utalt Lukic a Vasas elleni mérkőzésre. – Ha annak vége, akkor kezdhetünk el figyelni a Ferencváros elleni találkozóra. Az a célunk, hogy a játékunk pozitív irányba mozduljon el és úgy érjen véget a szezon első fele, hogy jó eredményt értünk el. Ha ez sikerül, akkor biztos vagyok benne, hogy a téli felkészülésünk is jobb hangulatban telik majd.”

Nenad Lukic hiszi, hogy a csapat fejlődött az elmúlt találkozókon, még akkor is, ha az eredményen (egyelőre) nem látszik, számos helyzetet alakítottunk ki az ellenfelek kapuja előtt, de csatárként azzal is tisztában van, hogy azt a luxust nem szabad megengedni, hogy ezeket nem használjuk ki.

„A legutóbbi két mérkőzésen úgy gondolom, hogy támadóbb arcunkat mutattuk, főleg a Fehérvár elleni találkozón, ahol föléjük tudtunk kerekedni, de a Paks elleni első félidőben is bőven voltak lehetőségeink. Megmutattuk, hogy tudunk dominálni, sajnos ezekhez pont még nem társult és tisztában vagyunk vele, hogy a végeredmény számít a futballban – mondta Nenad Lukic, aki ezt követően a saját szerepkörével folytatta. – Természetesen az én feladatom, hogy a támadó harmadban megtegyek minden tőlem telhetőt. Néha sikerül gólt lőni, olykor gólpasszig jutok, és van mikor csak a helyezkedésemmel tudom segíteni a társakat, de nekem a legfontosabb, hogy a csapat minél jobb eredményt érjen el. Nagyon szeretnék a Vasas ellen hazai sikert ünnepelni. Megérdemelnék a szurkolók és nekünk is segítene előrelépni.”

11/10/2022, 11:10 AMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club