Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindig kell javulni

Mindig kell javulni

Matches

Published: 02/10/2024, 02:13 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Kompakt, jól futballozó, erős csapattal szemben lépünk pályára a Bozsik Arénában

Idegenbeli sikerrel kezdte a 2024-es bajnoki évet csapatunk, miután múlt szombaton 2–1-re nyert Kozármislenyben, vasárnap pedig jöhet a következő nagy feladat, hiszen a Merkantil Bank Ligát nyolc pont előnnyel vezető Nyíregyháza látogat a Bozsik Arénába. (Jegyinformációkat ITT találtok.)

„Mindig jó győzelemmel kezdeni a szezont, a három pont mellett annak is örülök, hogy volt tartása a csapatnak, helyenként jól is játszottunk és sok helyzetet dolgoztunk ki. Ami persze nem jelenti azt, hogy megelégedünk a sikerrel, hiszen van még hová javulni. Az viszont mindenképpen kiemelendő, hogy megdolgoztunk a sikerért, nem csak szerencsével nyertünk, több helyzetünk volt, száz százalékos lehetőségeink, szóval sokat tettünk a győzelemért – hangsúlyozta Csertői Aurél. – Ami a vasárnapi találkozót illetően, jóval erősebb riválissal találkozunk majd, nem véletlenül vezeti a bajnokságot a Nyíregyháza, ennek megfelelően önbizalommal telve futballoznak, még a télen is NB I-es szintű játékosokat igazoltak. Kompakt csapatról van szó, a maximumot kell nyújtani ahhoz, hogy nyerjünk, és azt gondolom, bravúr lenne a győzelem, de természetesen azért megyünk ki a pályára, hogy megszerezzük a három pontot. A srácokat biztosan motiválja majd a hazai pálya, a szurkolók jelenléte, Kozármislenybe is sokan kísértek el minket, köszönjük nekik a támogatást, most is szükségünk lesz rájuk.“

02/10/2024, 02:13 PMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team