Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Motiválják a fiatalok

Motiválják a fiatalok

Club

Published: 07/15/2022, 11:00 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Ivan Lovric örül az ifjak jelenlétének és győzelemmel zárná az edzőtábort

Ez már tényleg a célegyenes: szombat délelőtt még vár egy átmozgató edzés a csapatra, kora este pályára lépünk a szlovén Rudar Velenje ellen, majd hazaindul Tam Courts együttese, amely két hétig edzőtáborozott Alsómarácon.

„Hosszú volt a két hét, de ami sokkal fontosabb, hogy jól sikerült az edzőtábor, sokat dolgoztunk és jó hangulatban tettük – mondta a péntek délutáni, esőben záruló edzést követően Ivan Lovric, mielőtt becsobbant volna a regenerációt segítő jégkádba. – Sok fiatal van itt velük, látom rajtuk, hogy akarnak, szeretnének bizonyítani. A mérkőzések közül az első jól sikerült, a másodikon is rendben volt a játék, a harmadikkal viszont nem lehettünk elégedettek, ott kijött rajtunk a fáradtság. Szombaton vár még ránk egy találkozó, győzni szeretnénk és minél több pozitív dolgot magunkkal vinni a folytatásra.“

A 37. születésnapját az edzőtábor derekán ünneplő Ivan Lovric hangsúlyozta, még nagyobb koncentrációval, még agresszívabban kell futballozni és fontos, hogy a pozitívumokra helyezzék a fókuszt, azokat kell még tovább erősíteni.

„Élvezem a közös munkát a stábbal és a csapattal, jó érzések vannak bennem, és ahogy mondtam, örülök a sok fiatal játékosnak, engem is motivál a jelenlétük, kívánom nekik, hogy bizonyítsanak és minél többet legyenek a pályán. Sokat beszélgetünk, bármikor itt vagyok, ha segítségre van szükségük. Egyszer-kétszer érzem, hogy néha még félnek kérdezni, de nincs miért, azért vagyunk mi rutinosabbak, hogy terelgessük őket. A pályán is mondjuk nekik, hogy mit és hogyan csináljanak és azt látom, hogy figyelnek ránk, segít nekik a tapasztalatunk“ – tette hozzá Ivan Lovric.

07/15/2022, 11:00 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club