Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nagy lépés előre

Nagy lépés előre

Matches

Published: 03/23/2024, 08:38 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

4–0-s győzelmet arattak a lányok az eddigi éllovas Újpest ellen - fotókkal!

„Nincs nyomás, csak futball van” – súgta oda mosolyogva a kispadnak másodpercekkel a női csapat Újpest elleni bajnokijának kezdete előtt szlovák vezetőedzőnk, Martin Masaryk. Az utánpótlásközpontunkban játszott párharc első perceiben a higgadtság kevésbé volt jellemző a lányokra, s bár Katona Katinka hosszú felsőbe célzott szöglete kellő magabiztosságról árulkodott az ötödik percben, mégsem ment a játék annyira olajozottan.

Viszonylag gyorsan magunkra találtunk, a 11. percben jött az első nagyobb helyzetünk, amikor egy sarokrúgást követően a brazil Thalita Silva emelkedett a lila-fehér mezes védők közül, de a csúsztatása a jobb oldali kapufa mellé hullott,  13 perccel később azonban már nem tévedett téli igazolásunk, aki Ambach Dézi jobb oldali szögletébe bólintott bele, a labda pedig a hosszú sarokban kötött ki (1–0). A vezetéssel megnőtt a csapat önbizalma, s a folytatásba domináns, kombinatív módon futballoztunk tovább.

Egy újpesti kísérletet követően Thalita Silva honfitársát, Josilene Matost indította bedobással, balszélsőnk az alapvonalig vezette a labdát, majd a középen érkező Hajpál Melisszának passzolt, aki passzolni próbált, társa azonban lesen volt.

A 33. percben szlovén kapusunk, Melania Pasar a saját térfelének közepéről ugratta ki a jobbösszekötő helyén Kós Gabriellát, aki 12 méterről a későn kimozduló kapus és a tétovázó védő között a hálóba pöccintett.  A fennmaradó időben már kevesebb kockázatot vállaltunk, de így is domináltunk és harcias párharcokkal tarkítva pergett le a hátralévő (hosszabbítással együtt) szűk negyedóra.

A szünet után sem hagyott alább a kedv, sőt, még játékosabbá váltunk a folytatásban, Josilene Matos az 50. és az 56. percben is nagy helyzetbe került, de az Újpest kapusának, Pap Petra bravúros védéseinek hála maradt a kétgólos különbség. A 63. percben azonban már nem talált fogást brazil szélsőnkön a lila-fehérek kapusa, aki egy kiugratást követően parádésan pöccintette át a labdát 10 méterre az alapvonaltól (3–0).

A gólt követően Martin Masaryk a Honvéd-címeres baseball-sapkáját levette a fejéről és kalapemelést imitálva fejezte ki elismerését, mire szélsőnk hasonló mozdulatot bemutatva meghajolt a vezetőedzőnk felé.

Két perccel később emberhátrányba kerültek a vendégek, Hlavacska Mária a gólhelyzetben lévő Hajpál Melisszát rántotta le, amit a játékvezető piros lappal jutalmazott. Emberelőnyben még nagyobb lett a mezőnyfölényünk, Hajpál Melissza szerzett labdát, Sipőcz Virág elé passzolt, aki higgadtan elgurította a labdát a kapus mellett a bal alsóba (4–0).

A folytatásban önfeledten, de alázatosan játszottunk tovább, senki sem ismert elveszett labdát, azonban újabb gólt nem szereztünk, így 4–0-s sikerrel vettük át a vezetést az Újpesttől, amelyet a szezon során háromból háromszor győztünk le, és nagy lépést tettünk a feljutás felé.

Csapatunk jövő vasárnap a Szolnokot fogadja. Immár listavezetőként.

Martin Masaryk: – Fontos és magabiztos győzelmet arattunk a nagy rivális Újpest ellen. Elégedett vagyok a lányok hozzáállásával és teljesítményével, minden idegszálukkal az előttük álló feladatra koncentráltak, amit hibátlanul oldottak meg. Helye van az ünneplésnek, de jövő héten teljes alázattal és erőbedobással kell folytatni a munkát, hogy a hátralévő kilenc fordulót hiba nélkül tudjuk lehozni, ugyanis csak úgy érhetjük el a nagy célunkat, a feljutást.

NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 13. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–ÚJPEST FC 4–0 (2–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Bognár Réka (Dévai, Tihanyi) 
G
: Silva (24.), Kós (33.), Matos (61.), Sipőcz (67.)
K: Hlavacska (63.)

Honvéd: Pasar – Szabó J. (Nagy E., 72.), Pozsár, Silva, Ambach (Hortobágyi, 80.) – Nádudvari, Sipőcz, Katona K. – Hajpál (Dénes, 72.), Kós (Kovács A., 65.), Matos (Wittner, 80.)
Vezetőedző: Martin Masaryk

03/23/2024, 08:38 PMMatches

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club